. Ma Gedeon napja van.
Katarba utazhatnak a bányaisok
2015-05-26 20:25:15
Katarba utazhatnak a bányaisok

Katarba utazhatnak a bányaisok

A Bányai Júlia Gimnázium három diákja kivívta a jogot, hogy Magyarországot képviselve részt vegyen Katarban a nemzetközi robotika verseny világdöntőjén.

 

 

 

 

 

 

 

Az EDUTUS Főiskola szervezésében, a tatabányai "Vértes Agórája" rendezvényközpontban bonyolították le a WRO (World Robot Olimpiad) nemzetközi robotika verseny magyarországi döntőjét. A tét a világbajnokság döntőjén való részvétel volt, amelyet az első helyezett csapat vívhatott ki magának.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


A verseny JHS (Junior High School) kategóriájában a feladat egy olyan robot megépítése és programozása volt, amely képes felderíteni környezetét és az elrejtett információk begyűjtése után, azok alapján megkeresi és összegyűjti a terepen található biztonságos leleteket, míg a károsakat a helyszínen hagyja. A robotnak minderre 2 perc állt a rendelkezésére. (Részletek: A Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumot két csapat képviselte a versenyen. A két napos rendezvény első napján kellett a robotot megépíteni, míg a második napon zajlottak a tesztpályákon a bemutatók. Két bemutató között 30-40 perc állt a csapatok rendelkezésére, hogy módosítsák a robot felépítését vagy a programját. A verseny nagyon izgalmasan alakult, mert csak a negyedik (utolsó) bemutató kör után alakult ki a szoros végeredmény.

Mindkét bányais csapat fegyelmezett és kreatív munkájának köszönhetően felállhatott a dobogóra: az első és a harmadik helyet szerezték meg. Az első helyezett csapat ezzel kivívta a jogot, hogy Magyarországot képviselve részt vegyen a világdöntőn (2015. novemberében), amelyet Doha-ban rendeznek (Katar fővárosa).

Eredmények:

Országos I. hely és részvételi lehetőség a világdöntőn:

"IQninják" csapat: Mihalik Dániel (7.A), Nyíri Anna Eszter (7.A), Zsetkó Dávid (7.B)

Országos III. hely:

"Bármi" csapat: Kaptás Flóra (7.A), Rácz Zsombor (7.A), Venyingi Fanni (7.A)

Felkészítő tanár: Kiss Róbert

Utoljára frissítve: 2015-05-26 20:25:40

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>