. Ma Andrea napja van.
Karácsonyi Vásár volt az Újkollégiumban
2014-12-07 20:30:13
Karácsonyi Vásár volt az Újkollégiumban

Karácsonyi Vásár volt az Újkollégiumban

Több éves hagyomány a Kecskeméti Református Egyházközség Karácsonyi Vására, amit idén ezen a hétvégén rendeztek meg az Újkollégiumban.

 

 

 

 

 

 

 

 

„Az ünnep arra emlékeztet minket, hogy Isten mennyei gazdagságát hátrahagyva emberré lett érettünk, és arra hív mindannyiunkat, hogy mi is legyünk Emberek. Azzal a szeretettel hordozzuk egymást, ahogyan Ő szeret bennünket. Ennek egyik szép megnyilvánulása évről évre gyülekezetünk karácsonyi vására, amely a rászorulókat támogatja. Szeretettel várjuk ebbe a szolgálatba az idei esztendőben is” – így szólt a mostani Karácsonyi Vásár meghívója.

 

Az eseményt ezúttal is az Újkollégium Kiskonviktusában rendezték meg. A vásár helyének előkészítését, berendezését, az asztalok kijelölését már pénteken elvégezték a kiskonviktus dolgozói. Szombaton 9-13 óra, vasárnap pedig 10-13 óra között várták a látogatókat, azaz a vásárlókat.

 

A gyülekezet tagjai közül legtöbben a saját készítésű portékáikat árulták. Volt például főzött háziszappan, szárított almaszirom, méz, házi készítésű sütemények, mézeskalács és horgolt díszek a jó hangulatú vásárban, ami a rászorulók megsegítését szolgálta. Az adományokból ugyanis rászorulóknak vásárol karácsonyi ajándékcsomagokat Kecskeméti Református Egyházközség.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

Utoljára frissítve: 2014-12-07 20:31:16

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>