. Ma Emma napja van.
Kalocsai locsolkodást nézeget a világ
2014-04-20 06:34:03
Kalocsai locsolkodást nézeget a világ

Kalocsai locsolkodást nézeget a világ

A kalocsai tájház utcáját betöltő sikollyal köszönte meg az a néptáncos lány a locsolást, akit csütörtökön kaptak lencsevégre az AFP Hírügynökség fotósai: Kisbenedek Attila és Kőhalmi Péter.

 

 

 

 

 

 

A fotó világkörüli útra indulva hirdeti, Kalocsán nem pusztán hagyományőrzés folyik, hanem ma is élő hagyományok közé csöppen az ide látogató.

 

 

A párizsi székhelyű francia hírügynökség az AFP fotósai csütörtökön délután jelentek meg a kalocsai tájház udvarán, ahol népviseletbe öltözött néptáncos lányok és fiúk vártak rájuk, hogy együtt elevenítsék fel a Húsvéthoz kapcsolódó, kizárólag Magyarországon élő hagyományt a locsolkodást. Mely szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel - újabban csak illatos kölnivel - locsolják meg az ismerős lányokat. Régebben ezt a napot vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak.

 

Ma ugyan már jobbára illatos vízzel közelítenek a fiúk a lányok felé húsvéthétfőn, azért a vödörrel való locsolás hagyománya sem veszett még ki teljesen – állították egybehangzóan a lányok, akik közül bizony volt olyan, akivel már megesett, hogy nem úszta meg átöltözés nélkül a húsvéthétfőt.

 

 

A hír- és fotóügynökség fotográfusai minden évben készítenek a magyarországi húsvéti szokásokról képeket. Megjelent már hírfolyamukban az elmúlt években a mezőkövesdi és a hollóházi locsolkodás is. Idén pedig Kalocsára esett a választásuk.

 

 

- Kalocsa ilyen szempontból egy fantasztikus hely, nekünk egy kincsesbánya. Gyönyörű a népviselet, a tánc, a hímzés. Ráadásul reneszánszát éli napjainkban. Arról már nem is beszélve, hogy Kalocsa esetében is abszolút élő hagyományokról beszélünk – avatott be a helyszínválasztás részleteibe bennünket Kisbenedek Attila. Tőle azt is megtudtuk, óriási siker volt minden eddigi magyar, locsolkodással kapcsolatos képanyaguk. Így az adott települések is bőven profitálhattak a megjelenésekből, hisz világgá röpítette hírüket, hagyományaikat, viseletük szépségét az ügynökség fotója.

 

 

- A nyugat-európaiak, de az ázsiaiak is nagyon szeretik az európai illetve a kelet-európai folklórt. A folkór összekötve a Húsvéttal, mondhatni biztos megjelenés – tette hozzá Kőhalmi Péter.

(kalocsa.hu)

Utoljára frissítve: 2014-04-20 06:35:42

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>