. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Június 11-én szombaton nyit a strand Kecskeméten
2016-06-09 04:52:49
Június 11-én szombaton nyit a strand Kecskeméten

Június 11-én szombaton nyit a strand Kecskeméten

Június 11-én, szombaton lesz a szezonkezdet a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban - jelentette be Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Szenes Márton hangsúlyozta: sikeresnek bizonyult az a gyakorlat, amely szerint a tanévzáráshoz időzítik a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark megnyitását, hozzátéve, hogy az időjárás sem indokolná a korábbi szezonkezdést.

 

 



Bejelentette, hogy a kecskemétiek és s környékbeliek kedvenc fürdőhelye a diákok nyári szünetének végéig, augusztus 31-éig lesz nyitva.

Szenes Márton kiemelte, hogy a nyitás napján Szezonnyitó Strand Party-t szerveznek, amelyen számos program várja a felnőtteket és a fiatalokat. A bőséges kínálatból kiemelte az egész napos dj showt, a TST Táncstúdió fellépését, az aqua fittnesst valamint a Megyei Kórház által szervezett helyszíni egészségügyi állapotfelmérést.

 

Kézműves foglalkozás, lufi hajtogatás, animátorfoglalkozás és ugrálóvár színesíti a programot, de nem maradnak el a strandon népszerű sportprogramok sem.

Az ügyvezető igazgató közölte azt is, hogy a nyári programok során lesznek éjszakai fürdőzések, családi napot is rendeznek, valamint csatlakoznak a Strandok Éjszakája országos programhoz. Igazi különlegességnek ígérkezik a Buborék Varázs látványos produkciója július 6-án.

A nyitva tartás utolsó napján retro strandpartival búcsúztatják a szezont ebben az évben is.

Utoljára frissítve: 2016-06-09 04:53:42

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>