. Ma Gedeon napja van.
Izsáki haláleset: a rendőrségi törvényre hivatkoznak a gyilkosok
2013-04-12 05:32:05
Izsáki haláleset: a rendőrségi törvényre hivatkoznak a gyilkosok

Izsáki haláleset: a rendőrségi törvényre hivatkoznak a gyilkosok

"Megvártam a boncolás végét, és bementem a bátyámhoz. Úgy nézett ki, hogy nem lehet azt elmondani szavakkal. Szét volt szaggatva a mellkasa, a hasa aljáig tiszta kék-zöld foltok voltak rajta. A homlokán is egy hatalmas vörös foltot láttam. Pedig az arcát szerintem „újraplasztikázták” – sírta el magát az izsáki rendőrségen agyonvert Bara József testvére, Bara Csaba Sándor tegnap (április 11-én).

 

 

 

 

Az előzmények országos botrányt okoztak: a kisebb lopással gyanúsított, több éve a magyarországi Orgoványon élő, 47 éves román állampolgárságú Bara Józsefet halálra verte két rendőr az izsáki rendőrőrsön. A férfi élettársa, Szélhegyi Józsefné Andrea az orgoványi dűlőben történő elfogásakor látta utoljára élve a párját. Onnan vitte el a járőrkocsival az a két rendőr, akikről csütörtöki bírósági meghallgatásukat követően azt nyilatkozták ügyvédeik, hogy kiváló rendőrök, szakemberek. Szerintük Bara Józseffel szemben mindkét rendőr mindvégig szabályosan, a rendőrségi törvény előírásai szerint intézkedtek, jártak el. Ehhez képest különös, hogy mindkét rendőr öklén az általuk hétfő este elkövetett bántalmazás nyomait lehetett felfedezni még csütörtök délelőtt is.

 

 

József Kecskeméten élő lánya a nagybátyjától, Csabától értesült arról, hogy megölték az apját a rendőrségen.

 

* Bara Csaba szerint brutálisan összeverték a bátyját. Andrea pedig azt nem érti: miért ütötték még akkor is a rendőrök az apját, amikor már az életéért könyöröghetett...

 

- Miért ütötték még tovább, amikor már látták, hogy rosszul van? Azért kellett meghalnia, mert szegényesebben volt öltözve és akkor ő már egy bűnöző? Akkor meg lehet verni egy embert az őrsön? – tette fel zokogva a kérdéseket.

 

A fiatal nő és a nagybátyja is úgy gondolják, hogy méltó büntetés csak az lenne a két rendőrnek, ha visszahoznák Magyarországon a halálbüntetést.

 

* Innen vitte utolsó útjára a két rendőr Józsefet

 

- Haljanak meg ők is, mint a bátyám. Az történjen velük is, mint a bátyámmal - mondta Csaba.

 

A Bara család továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ne magyar földben, ahol megölték, hanem szülőföldjén helyezzék örök nyugalomra Józsefet.

 

* Itt élt Andreával Orgovány határában József.

 

- Nagyon szeretnénk Erdélyben eltemetni, odahaza - zokogott az áldozat lánya. - Remélem sikerül kivinnünk aput.

 

A rendőrségtől – hangsúlyozottan nem hivatalosan – már érkeztek a Kecskeméti Hírhatárhoz olyan megjegyzések, hogy erőszakos, verekedős, garázda italozó volt Bara József. Aki – úgymond - végig lopta a környező tanyákat. Amikor pedig hétfő este megállították, szidalmazta a rendőröket.

 

A szerkesztő megjegyzése ezzel kapcsolatban: Ebből azonban egyáltalán nem törvényszerűen következik, hogy agyon kell verni az izsáki őrsön egy hátrabilincselt kezű embert… Majd azt mondani utóbb, hogy a rendőrségi törvény szellemében maradéktalanul eljárva, a férfi ellenállásának megtörése érdekében volt erre szükség.

 

József élettársa, Andrea szerint ez a rendőr, a 26 esztendős B. Viktor volt az agresszívebb. A férfi most a rendőrségi törvényre hivatkozik, kollégái egy része pedig melléállva védené a mundér becsületét.


* Ilyen egy rendőr ökle az intézkedést követően?


 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Sérülések a brutális rendőrök kezén – diplomáciai bonyodalom az izsáki ügyből

Megtaláltuk a rendőri brutalitás áldozatának élettársát Orgoványon

Ügyészség: román állampolgárságú férfi vesztette életét

Izsáki rendőri brutalitás: felmentették a kiskőrösi kapitányt és az izsáki őrsparancsnokot

Rendőri brutalitások Bács-Kiskun megyében

Megöltek egy erdélyi férfit az izsáki rendőrörsön?

 

 

Utoljára frissítve: 2013-04-12 06:45:14

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>