. Ma Emma napja van.
Ismét bokszgála lesz Kecskeméten
2015-05-01 08:34:30
Ismét bokszgála lesz Kecskeméten

Ismét bokszgála lesz Kecskeméten

Bő egy évvel a hatalmas sikerű kecskeméti bokszgála után, május 22-én, a Ferobox Event visszatér Magyarország közigazgatásilag hetedik legnagyobb városába, ahol ismét remek programmal várják az ökölvívósport szerelmeseit.

 

 

 

 

 

 

A Ferobox Event tavaly márciusban teltházas, fergeteges hangulatú rendezvényen búcsúztatta hazánk legeredményesebb profi ökölvívóját, a két súlycsoportban is világbajnoki övet szerzett Erdei Zsoltot, míg egy évvel később már a fiatalokon a sor, hogy megtöltsék a Messzi István Sportcsarnokot.

 

A piacvezető vállalkozás ennek érdekében a helyi, illetve a Kecskeméthez ezer szállal kötődő sztárjait mutatja meg a közönségnek. A gála egyik főmérkőzését az a Szellő Imre (6-0) vívja majd, aki amatőr pályafutása során a városi klub legnagyobb értéke volt, hisz kecskeméti színekben lett - többek között - olimpikon, s szerzett pontokat az ötkarikás játékokon.

 

Kötelek közé lép címmérkőzés keretében a veretlen nehézsúlyú Bogdán Zsolt (9-0) és a félnehézsúlyú reménység Baranyi Richárd (10-1) is, aki valószínűleg mindent el fog követni azért, hogy feledtesse a pár héttel ezelőtti budapesti kudarcát, ahol hiába vezetett az argentin Pablo Sosa ellen a pontozólapokon fölényesen, a dél-amerikai egy testütéssel meglepte. Szintén a helyi erőket képviseli a pehelysúlyú Laki Róbert (8-0-1) is, aki az áprilisi mérkőzése után fogadkozott, miszerint Kecskemétig pótolja erőnléti hiányosságait. Erre mindenképp szüksége lesz, hiszen azzal a Nagy „Lütyő" Imrével fog megküzdeni, aki igazi „energiabombaként" a kezdő gongszótól a meccs befejezésének pillanatáig mindig hatalmas iramot diktál.

 

A programban kiemelt szerepet kap a nagyközépsúlyú magyar bajnok Kelemen Balázs (22-1) is.

 

A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben, ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el, de természetesen a legtöbb kábeltévés és műholdas szolgáltató kínálatában - az alapcsomag részeként - megtalálható.

 

Jegyek a helyszínen 2.500 Ft-ért, elővételi jegyek 2.000 Ft-ért hétfőtől kaphatóak a Kecskeméti Fürdő jegypénztárában, valamint a www.budopest.hu weboldalon. További információ, jegyrendelés: info@ferobox.com

 

Utoljára frissítve: 2015-05-01 08:35:28

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>