. Ma Barbara, Borbála napja van.
Így látta Lázár János a balesetet
2012-10-24 19:20:32
Így látta Lázár János a balesetet

Így látta Lázár János a balesetet

"A legnagyobb tragédia az, hogy meghalt egy ember" - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János az MTI-nek a szerda reggel történt balesetével kapcsolatban; úgy fogalmazva: "nem tudom kifejezni az együttérzésnek, a részvétnek azt a fokát, amely vissza tudná adni, amit gondolok, amit érzek. Meg fogom keresni a családot, és amiben tudok, igyekszem majd segíteni nekik".

 


Fotó: MTI/Noszlopy N. Miklós

 

 

A Lázár Jánost szállító mikrobusz és egy személyautó az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a főváros felé vezető oldalon, a 107-108-as kilométerszelvény között karambolozott szerda reggel. A baleset következtében a személyautóban utazó nő, a szentesi K. Tímea meghalt. Lázár János és a mikrobusz vezetője könnyebben sérültek.

 

A baleset részleteiről nyilatkozva az államtitkár az MTI-nek elmondta: a kilenc órakor kezdődő kormányülésre tartott Budapestre otthonából, Hódmezővásárhelyről. A Miniszterelnökség egyik kisbuszában - hátul ülve, bekötve - utazott, amelyet sofőrje vezetett, akivel évek óta együtt dolgozik, és aki kiválóan képzett járművezető - fejtette ki.

 

"Én olvastam, egy kormányanyagon dolgoztam, amikor Kecskemét közelében felkiáltott a gépkocsivezető, hogy itt az út közepén egy autó. Felnéztem, s már ütköztünk is", a kisbusz pedig az árokban kötött ki - idézte fel a történteket. "Nem tudom, hogy került az út közepére az az autó. Ez tisztázatlan, a hatóság feladata kideríteni." Az ütközést követően - folytatta - a sofőrrel együtt kiszálltak - egyikük sem veszítette el az eszméletét -, majd odamentek a személyautóhoz, hogy megnézzék, tudnak-e segíteni.

A mentőszolgálat később őt és a sofőrt is kórházba szállította, ahol alkoholszintet is mértek, amelynek eredménye mindkettejük esetében nullás volt - közölte.

 

"Őszinte részvétem a magam és a sofőr nevében is" - zárta szavait Lázár János.

 

A Kormányszóvivői Iroda szerda reggel közölte, hogy az államtitkárt szállító jármű balesetet szenvedett.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kórház arról tájékoztatott, hogy Lázár János és a gépkocsivezetője is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, zúzódásokat szenvedett. Ellátták őket, majd elhagyhatták a kórházat.

 

KORÁBBI CIKKÜNK:

Hogyan történt Lázár János balesete?

Utoljára frissítve: 2012-10-24 19:24:43

További híreink
Barbie – rekordot dönt a mozikban
Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt.
2023-08-08 15:39:27, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Sziget Fesztivál: a Szerelem Forradalma és a Világfalu is vár
Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program...
2023-08-05 11:46:14, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Az üzemen kívüli a Mexikói úti villamospálya története
Az 5-ös autóbusz utasainak egy része a Mexikói úton rácsodálkozhat a még mindig meglévő villamosvágányokra.
2023-07-24 17:36:11, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A modell a Telexnek adott interjúban idézte fel, hogy pánikrohamot kapott, amikor Dubaiban meglátta, hogy pénz...
Bővebben >>