. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Hamarosan nyitva áll az Aranykapu Kecskeméten
2014-12-17 18:58:19
Hamarosan nyitva áll az Aranykapu Kecskeméten

Hamarosan nyitva áll az Aranykapu Kecskeméten

Az "Aranykapu Térségi Hagyományőrző Adventi Vásár" kecskeméti helyszínével zárja erre az évre rendezvényeit az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. Térségi kézművesekkel, gazdákkal és kulturális csoportokkal varázsolnak a szervezők ünnepi hangulatot a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Tükörtermébe, ide várja az Aranykapu szeretettel minden vendégét, ami december 19 – 23-a között, minden nap 10 – 19 óráig áll nyitva! Az eseménysor 19-én, pénteken 10 órakor rövid megnyitóval veszi kezdetét.

 

A helyi termékeket mindenki kedvére megkóstolhatja a gazdák jóvoltából, a kézművesek pedig bemutatóval készülnek, ahol alkalom nyílik a karácsonyi ajándékok helyszínen történő elkészítésére is a mesterek segítségével. Az Egyesület egyik fő célkitűzése a hagyományok megőrzése és továbbörökítése, ezért a kézműves foglalkozások díjmentesek, hogy minél többen megismerjék ezeket a hagyományos technikákat.

 

A vendéglátók külön figyelmet fordítanak arra, hogy a hidegből betérő vendégek azonnal átmelegedhessenek, így az érkezők számára forró teával készülnek a vásár ideje alatt. A tea mellé egy-egy puszedli is jár, ami nagyobb mennyiségben meg is vásárolható az ünnepi asztalra. Mindemellett a térségi termékek legjava lesz terítéken a vásár alkalmával: házi készítésű pékáruk, mézeskalács, lekvárok, fajtamézek, méhészeti termékek, mézes puszedli, fürjtojás olajos magvak, homoktövis készítmények, bio őrlemények, laskagomba, sőt, a térségben található levendulamezőről származó illatzsákok is kaphatóak majd.

 

A termelői termékeken túl, a kézműves mesterek szintén legszebb portékáikkal érkeznek: tiffany lámpa, öntött gyertya, egyedi textil termékek (takarók, párnák, kulcstartók, pénztárcák, fürdető kötények), karácsonyi kopogtatók, karácsonyfadíszek, gyöngyből készült karkötők, nyakláncok, fülbevalók, gyógynövényes kecsketejes szappanok, szövések, nemez ékszerek, horgolt karácsonyfadíszek, tálak, bőrdíszműves áru, egyedi, kézzel készített kerámiák.

 

A vásár ideje alatt 18 különböző helyi kulturális csoport illetve előadó „örömprodukciókkal” töltik be a teret, így teremtve igazi bensőséges légkört, ünnephez illő hangulatot. Az előadások javát különböző korú kecskeméti iskolás csoportok és felnőtt produkciók adják, de érkeznek csoportok Lajosmizséről is. A karácsonyi bemutatók többségét kórusművek, zenei produkciók alkotják, azonban a műsor összeállításban szerepel még bábszínház, betlehemes előadás és tánc is.

 

Ez az újszerű, fesztivál jellegű adventi eseménysor nem jöhetne létre segítség, együttműködés és összefogás nélkül, közös célok, jövőkép és elképzelések híján. Kecskemét Megye Jogú Város Önkormányzata nemcsak partnerségével támogatja az öt napos ünnepi vásárt, hanem a városi adventi programok egyikének helyszínéül választotta. Az Aranykapu várja 20-án – szombaton – a Kossuth téri adventi gyertyagyújtáshoz összegyűlteket szeretetvendégség keretében forró teával és zsíros kenyérrel, baráti légkörben, karácsonyi hangulatban.

 

A rendezvény fő támogatója a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi regionális irodája. A regionális iroda fő feladata a régió identitásnövelése, a vidék felzárkóztatása és ismertté tétele, a régiós szolgáltatók minőségi turisztikai termékek kialakítására és szinten tartására való ösztönzése, ami megegyezik az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület törekvéseivel, és maga a fesztivál jellegű adventi vásár is hasonló célból jött létre. Támogatásukat elnyerve, megtalálhatóak lesznek a helyszínen kedvezményes belföldi utazásokról, ünnepi turisztikai ajánlataikról szóló és egyéb turisztikai programokat kínáló ismertető anyagaik a vásár öt napja alatt.

 

Mindezen programok mellett, adománygyűjtési akciót is szervez az Egyesület az esemény keretében rászoruló családok részére, együttműködve a Városi Szociális Közalapítvánnyal. A „Hozz zoknit!” akció a konkrét gyűjtésen túl figyelemfelkeltő funkcióval is bír, hogy vegyük észre, vannak családok, ahol a mások számára minimális életfeltételek is csak nagy küzdelem árán érhetők el. A gyűjtőtartályt az Artesia Galéria és Műhely külön erre az alkalomra készíti, hogy a gyakorlati hasznán túl, szimbóluma is legyen az adománygyűjtés konkrét felajánlásain túlmutató eszmének.

 

 

Együttműködő partnerek:

 

  • Kecskemét Megye Jogú Város Önkormányzata
  • Magyar Turizmus Zrt. – Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság
  • Városi Szociális Közalapítvány
  • Artesia Galéria és Műhely

 

További részletek folyamatosan:

 

www.facebook.com/akegyesulet

www.aranyhomok.hu

 

 

 

 
 

Utoljára frissítve: 2014-12-17 19:09:08

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>