. Ma Emma napja van.
Győzteseket köszöntöttek Kecskeméten
2015-06-11 05:49:26
Győzteseket köszöntöttek Kecskeméten

Győzteseket köszöntöttek Kecskeméten

A Bács-Kiskun Megyei Kormánymegbízott, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kecskeméti Tankerületének igazgatója idén először, hagyományteremtési céllal június 10-ére találkozóra hívta azokat az állami fenntartású középfokú oktatási intézményekbe járó diákokat, akik a 2014/2015-ös tanévben az Emberi Erőforrás Minisztériuma és más minisztériumok által támogatott országos tanulmányi és szakmai versenyeken 1-4. helyezés valamelyikét érték el.

 

A köznevelési intézmények állami átvétele után - a korábbi jó hagyományokat folytatva - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott és működtetett iskolákban tovább folytatódott a tehetséggondozó munka. Ennek eredményeként a fiatalok több éves kitartó, alapos felkészülés után jelentkeztek a különböző tanulmányi, szakmai versenyekre. A lelkiismeretes felkészítő pedagógusok segítségével megyénkből a versenyek különböző szintjeire - az előválogatókba, középdöntőkbe, döntőkbe - több száz tanuló jutott be és ért el különböző helyezéseket.

A kecskeméti Szent-Györgyi Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola és Szakiskolában szerdán délelőtt megtartott rendezvény keretében 27 tanulót részesítettek oklevélben, illetve tárgyjutalomban Kovács Ernő kormánymegbízott, Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke és Györgyiné dr. Koncz Judit, a KLIK megyei igazgatója.

Az Országos tanulmányi versenyek döntőjében kiemelkedő helyezést elért és jutalomban részesített tanulók névsorát ITT tekinthetik meg.

 

ITT MEGTEKINTEHTIK A KÉPGALÉRIÁT!

Utoljára frissítve: 2015-06-11 05:49:53

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>