. Ma Auguszta napja van.
Győzelem, s rekorddöntés a ZTE ellen
2014-12-18 20:38:25
 Győzelem, s rekorddöntés a ZTE ellen

Győzelem, s rekorddöntés a ZTE ellen

A bajnoki tabella utolsó helyén álló Zalaegerszeget fogadta az év utolsó meccsén a KTE Duna Aszfalt csütörtökön este. A lila-fehérek végül papírforma győzelmet arattak, s rekordot döntve búcsúztatták a 2014-es évet.







Kinney kettesével kezdte meg a pontgyártást a meccsen a KTE Duna Aszfalt, majd aztán sorra találtak be a többiek is, magabiztos előnyt kiharcolva. Milos Sporar, a vendégek edzője négy percnyi játék után, 12-1-nél kénytelen volt időt kérni, majd látványosan teremtette le tanítványait. Némileg ugyan összekapta magát a Zete, ám így is tovább nőtt hátrányuk a negyed végére, 25-10.

 

A második felvonásban tartotta 10 pont feletti előnyét a hazai alakulat, Rakics sorra szerezte távoli kétpontosait, de a túloldalon is akadtak szép megmozdulások. Pongó Martin és Mészáros Máté is szerephez jutott, utóbbi egy labdalopás után volt eredményes ziccerből. A félidő hajrájára egész pályás letámadásra váltottak a vendégek, ám nem vált be a taktika. A szünetre 46-30-al mehettek a csapatok.

 

A folytatásban tovább nőtt a különbség, pár perc elteltével már 23 pontnyi volt a differencia a felek között. 61-32-nél ismét időt kellett kérnie a vendégek mesterének, hiszen csapata játéka kezdett teljesen szétesni, percek óta nem tudtak kosarat dobni. Egyre csak nőtt a különbség eztán, majd a negyedet Pongó Máté trojkája zárta, 69-41.

 

A záró etap hírös városi triplaesővel indult: előbb Rakics, majd Hegedűs is eredményes volt. A hazai közönség a magabiztos előny tudatában sem engedte kiengedni a lila-fehéreket, folyamatos dobolással űzték előre a srácokat, akik látványos kosarakkal szolgálták ki őket. Megérdemelten nyerte idei utolsó találkozóját a KTE Duna Aszfalt, amely így újabb rekordot döntött meg a kecskeméti férfi kosárlabda történetében, hiszen zsinórban kilenc meccset húzott be. Végeredmény: 90-60.

(ktekosar.hu)

Utoljára frissítve: 2014-12-18 20:38:52

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
Új dolgokat próbálna ki? Íme, pár tipp, hogy levetkőzze félelmeit!
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, valami különlegesebbre vágyik? Akkor itt az ideje, hogy új dolgo...
2024-03-21 16:12:18, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>