. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Gárdonyi Dániel orgonált a Református Templomban
2016-05-17 04:13:22
Gárdonyi Dániel orgonált a Református Templomban

Gárdonyi Dániel orgonált a Református Templomban

Gárdonyi Dániel, Németországban élő orgonaművész orgonált pünkösdhétfőn délután a Gárdonyi-életműkoncertek részeként szervezett „Egyházmegyei Kórustalálkozón" a Kecskeméti Református Templomban.

 

 

 

 

 

 

A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye évek óta pünkösdhétfőn tartja kórustalálkozóját. Ilyenkor az egyházmegye egyik gyülekezete látja vendégül körzete református kórusait.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


Idén Kecskemét várta az énekkarokat május 16-án 16 órára, s mint a Gárdonyi-életműkoncertek szervezője erre az alkalomra Gárdonyi Dániel, Németországban élő orgonaművészt is meghívta, hogy a Gárdonyi-család legfiatalabb muzsikusaként improvizációival és nagyapja és édesapja műveiben kíséreteivel járuljon hozzá a magasztaló istentisztelethez, melynek címe ez volt: „Nemzedékről nemzedékre"

Az istentiszteleten Kuti József református lelkész, a Kecskeméti Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke hirdetett igét.

Utoljára frissítve: 2016-05-17 04:19:45

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>