. Ma Gedeon napja van.
Gál Kristóf főhadnagy - Az AlkalMáté Trupp bemutatója a Jurányiban
2014-07-23 17:05:54
Gál Kristóf főhadnagy - Az AlkalMáté Trupp bemutatója a Jurányiban

Gál Kristóf főhadnagy - Az AlkalMáté Trupp bemutatója a Jurányiban

Gál Kristófról szóló produkciót mutat be az AlkalMáté Trupp: az előadást, amelyben ismét egy osztálytársukról vallanak az egykori színészosztály tagjai, július 31-től augusztus 3-ig összesen hét alkalommal játsszák el a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.

 

 

 

 

 

 

Máté Gábor és Horvai István a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett színészosztálya minden évben találkozik és AlkalMáté Trupp néven közös produkciót hoz létre. Az első években három különböző előadás született, majd 2007-ben sorozatot indítottak, amelyben évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel.

 

A Zsámbékon indított sorozat folytatódik az idei nyáron is, immár a tavaly bevezetett új helyszínen, a Jurányi Inkubátorházban. "Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség" – mondta korábban az MTI-nek Máté Gábor, akinek véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, amely minden évben elkészül az osztályról.

 

A főleg improvizációkból születő produkció a főhősök különbözősége miatt mindig más lesz, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét.

 

A nyolcadik éve tartó sorozat keretében nyaranta mindig más osztálytársukról vallottak az osztály tagjai. Ebben az évben - az utolsó tavalyi előadást követő sorsolás nyomán - a színészi pályát 2007-ben elhagyó Gál Kristóf lesz az előadás témája, aki a színpadot rendőregyenruhára cserélte, és ma a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

 

Eddig Járó Zsuzsáról (2007), Szandtner Annáról (2008), Kovács Patríciáról (2009), Máthé Zsoltról (2010), Mészáros Mátéról (2011), Péter Katáról (2012) és Száraz Dénesről (2013) készült darab.

 

Az előadást július 31-én 20 óra 30 perctől, augusztus 1-jén, 2-án, 3-án 18 órától és 20 óra 30 perctől is láthatja a közönség a Jurányi Inkubátorházban - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

Az idei produkcióban Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna és Vajda Milán szerepel, az előadás rendezője Máté Gábor.

(MTI)

Utoljára frissítve: 2014-07-23 17:06:23

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmel...
Bővebben >>