. Ma Emma napja van.
Füstbe ment a párizsi út: várják a sértetteket a kecskeméti rendőrök
2016-11-23 05:06:40
Füstbe ment a párizsi út: várják a sértetteket a kecskeméti rendőrök

Füstbe ment a párizsi út: várják a sértetteket a kecskeméti rendőrök

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2016. november 21-én 9 óra 55 perckor csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 46 éves kecskeméti nőt.

 

 

 

 

 

 

A gyanúsított a rendelkezésre álló adatok alapján 2016 áprilisában az egyik kecskeméti szakközépiskolában meghirdetett egy hat napos párizsi kirándulást, amelyért előre részvételi díjat szedett be. A jelentkezőket végig abban a tudatban tartotta, hogy az iskola szervezésében lévő utazásra jelentkeznek, illetve fizetnek be. Az utazást az indulás előtt egy nappal arra hivatkozva lemondta, hogy nem gyűlt össze elég jelentkező. A gyanúsított az utazásra beszedett összegekből nem foglalt szállást, nem fizetett buszt sem.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy akinek a sérelmére ezzel a módszerrel bűncselekményt követtek el és még nem értesítette a rendőrséget, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú" zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

(police.hu)

Utoljára frissítve: 2016-11-23 05:07:39

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>