. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Fülöpszállási abszurd: Anett kertjében ravatalozták fel édesapja hamvait
2013-08-19 07:38:52
Fülöpszállási abszurd: Anett kertjében ravatalozták fel édesapja hamvait

Fülöpszállási abszurd: Anett kertjében ravatalozták fel édesapja hamvait

Hajlíthatatlan maradt a református egyház fülöpszállási presbitériuma: mivel Seres Anett nem fizette be a szokásos temetési költségeken felül általuk követelt 150, illetve 100 ezer forintot, ezért nem temethette el az édesapját a fülöpszállási temetőben.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kecskeméti Hírhatár megírta (ITT >>> olvasható), hogy a 66 esztendős korában elhunyt Seres Ferenc Kecskeméten élő lányától a temetési költségeken – sírhely és gyászszertartás – felül úgynevezett temetőhasználati díjat is kért egy presbitériumi határozatra hivatkozva Kovács Botond Árpád lelkész. Azért, mert Anett az apja végakaratát teljesítve nem egyházi, hanem polgári szertartás szerint akarta eltemetni a hamvakat.

 

* Kovács lelkész 150, majd 100 ezer forintot kért Anettől. Aki viszont arra hivatkozva, hogy a semmiért kérik a pénzt, nem fizetett.

 

Kovács Botond Árpád a református szertartás 70 ezer forintos díjával szemben így 150 ezer forintban jelölte meg a „temető használati” díjat. Ezt később a presbitérium 100 ezerre mérsékelte. Anett viszont arra hivatkozva, hogy a semmiért kérnék tőle az összeget, csak a sírhelyet akarta megváltani. Ezt azonban, miután megtagadta a 100 ezer forint kicsengetését, nem kaphatta meg. Így szombaton az Anett által korábban használt fülöpszállási ház kertjében ravatalozták fel az asszony édesapjának hamvait. Az urnát pedig a családi házban fogják majd őrizni.

 

 

- Református vagyok, de ezek után nem megyek be a templomba addig, amíg Kovács Botond Árpád lesz itt a lelkész – mondta egy felháborodott fülöpszállási férfi a szertartást megelőzően a Kecskeméti Hírhatárnak.

 

     

 

Mintegy 100-150 fülöpszállási vett részt a családi ház kertjében rendezett búcsúztatáson. Ahol a megemlékező Gábor György nyugdíjas kecskeméti anyakönyvezető mondta el a gyászolóknak, hogy miért itt, és miért is nem a temetőben, vagy a temető bejáratánál tartják a búcsút.

 

* Ferenc felesége, húga és édesanyja mély fájdalmukban a ház kertjében...

 

- A helyi református lelkész erőfölényével visszaélve nem biztosította a lelkiismereti szabadság gyakorlását. A polgári szertartás miatt 150 ezer forintot akart kifizettetni a családdal, amit nem tettek meg, így megtiltotta a temető használatát.    

 

* Gábor György szerint a a helyi református lelkész az erőfölényével élt vissza...

 

Kovács Botond Árpád lelkész viszont továbbra is úgy véli, hogy helyesen jártak el.

 

* Ebbe a temetőbe nem kerülhettek be Ferenc hamvai.

 

- A presbitérium azért vezette be a temető használati díjat, mert itt van a templomunk, a parókiánk, a gyülekezeti házunk, valamint a temetőnk, és ezt az intézményi rendszert valamiből fenn kell tartanunk. A közös teherviselés része a temető használati díj.

 

* A temető kapujába kitett árjegyzéken szó sincs a 150 ezer forintos temetőhasználati díjról.

 

Arra a kérdésre, hogy miért kell „beszállnia” ebbe a nem hívőknek, Kovács Botond Árpád válasza az volt: azért, mert a temető a református egyházé. Fülöpszálláson pedig csak ez az egy temető van…

 

KORÁBBI CIKKÜNK:

Miért nem temethetik Seres Ferencet a fülöpszállási temetőbe?

 


 

SZERKESZTŐSÉGÜNK EGYÁLTALÁN NEM ÖRÜL ANNAK, HOGY ÍRÁSUNKAT ÉS FOTÓINKAT A MEGKÉRDEZÉSÜNK NÉLKÜL FELHASZNÁLTA AZ „ORBÁN LAPJÁRÓL KITILTOTTAK TÁRSASÁGA” A FACEBOOKON.

 

AZ ÁLLÁSPONTUNK UGYANIS AZ, HOGY AMI FÜLÖPSZÁLLÁSON TÖRTÉNT AZ EGYÁLTALÁN NEM POLITIKAI, HANEM KEGYELETI ÜGY. MI IS ENNEK MEGFELELŐEN KEZELTÜK. 

Utoljára frissítve: 2013-08-22 10:49:12

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

vojtinszki aniko
Kedves egyházfő Isten nem mondja a bibliában, hogy fizesetek sulyos pénzeket azért hogy a halotaitokat eltemesétek hanem Malakiás kőnyvében, hogy probájatok meg engem ott van szo a tized fizetésről, amit a hívők fizetnek a gyűlekezet ad adományokat isten nem mondja, hogy szabott árakat kérjetek ez a szituácio Isten szemében nem kedves és ezt őnőknek tudniuk kell én pesti vagyok református voltam konfirmáltam is de kilenc éve karizmatikus teljes evangéliumi keresztény vagyok és ott ahol tudok ott segítek Jézus is ezt tette a biblia nem ezt tanítja nekűnk de ezt őnőknek tudniuk kell sajnálatos nagyon ez az egész áldja meg őnőket az Úr
2013-08-20 23:44:00

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mi...
Bővebben >>