. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Félidőben a TERMOSTAR távhőfejlesztés Kecskeméten
2013-05-16 17:36:20
Félidőben a TERMOSTAR távhőfejlesztés Kecskeméten

Félidőben a TERMOSTAR távhőfejlesztés Kecskeméten

Mindeddig példaszerűen pontosan, a határidőket tartva és rendkívüli esemény nélkül folytatódott Kecskeméten a TERMOSTAR Kft. által épített kooperációs távhővezeték kivitelezése, mely lassan a félidejéhez érkezik. Megírtuk és közismert: a városon keresztül, összesen 2,6 kilométer hosszan köti majd össze az új hővezeték a széchenyi- és az árpádvárosi hőellátó körzeteket. Optimalizálva ezzel a hőtermelést, gazdaságosabbá téve a hőenergia előállítását Kecskeméten.

 

 

 

- A TERMOSTAR beruházásnak azonban nem csak a kivitelezése, hanem a kommunikációja is példaszerű – mondta a Hőszolgáltató Kft. ma (május 16-án) tartott sajtótájékoztatón, Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója. – Egyebek között ez utóbbinak is köszönhető, hogy a távhőfejlesztés miatt eddig érintett szakaszokon megértéssel és türelemmel fogadták a munkálatok miatti kényelmetlenséget.   

 

Számunkra nagyon fontos ez a beruházás, de fontos az is, hogy fogyasztók, illetve az érintett kecskemétiek számára „átjöjjön” az a műszaki tartalom és „hozzáadott érték” is, hogy miért van erre szükség – mondta az igazgató.

 

 

A tervezett öt ütemből a héten megkezdődtek a 3. ütem munkálatai. Az eddig eltelt időszakban a kivitelezés a terveknek megfelelően haladt. Az első két ütem munkálatai az elvárásoknak és a határidőknek megfelelően zajlottak. A lakosság tájékoztatása minden esetben megtörtént. A szórólapok, a rádiós, valamint a tv-s sajtóközlemények, a hírportálokon is megjelent tájékoztatók, a közterületi molinók, és a szükség szerinti személyes egyeztetések mind azt eredményezték, hogy a lakosság javarészt elégedett volt, a részükről nem érkezett számottevő észrevétel, vagy panasz. Természetesen mindig adódtak megoldandó kérések, amelyet a TERMOSTAR Kft. a kivitelező céggel karöltve, a lehetőségeihez mérten folyamatosan megpróbált teljesíteni, megoldani. A rendőrséggel, a mentőkkel, a katasztrófavédelemmel, a Volánbusz társasággal folyamatos kapcsolatot tartva azonnali tájékoztatást kapnak az esetleges változásokról, főbb tudnivalókról.  

 

* A TERMOSTAR ügyfél-parkolójában már a térburkolatot rakják le a kivitelezők

 

- Minden ilyen beruházásnál nagy kérdés, hogy azon közterületek, amelyet érint a kivitelezés és felbontásra kerül, milyen szintű lesz a helyreállítás? – mondta Horváth Attila. -  Minden esetben az eredeti állapot visszaállítása a cél, de elmondható, hogy jelen esetben a TERMOSTAR Kft. körüli parkolók, járdák, illetve a Balaton utcai aszfalt jóval meghaladja az eredeti helyreállítás minőségét. Az itt élők „minőségibb” közterületet kaptak eddig vissza. Fontos még megemlíteni, hogy egy-egy szakasz kivitelezése során folyamatos ellenőrzéseket végeznek a megbízók a város szakembereivel közösen. Egy ütem elkészülte után komoly minőségbiztosítási eljáráson megy keresztül a folyamat. A város képviselői, a TERMOSTAR Kft. szakemberei, az általa megbízott műszaki ellenőr, valamint a kivitelező cég minden ütemet szigorúan ellenőriz, hogy a terveknek, előírásoknak megfeleljenek. Ez a garancia arra, hogy a távvezeték jó minőségben a lakosságot szolgálja.

 

 

Példa az is – bíznak benne a kivitelezők, hogy ez továbbra is így marad -, hogy rendkívüli esemény sem történt eddig a beruházás során. Erről már Pék Gáspár, a TERMOSTAR Kft. főmérnőke számolt be az újságíróknak.

 

- Az idei tavasz szeszélyes időjárása igen heves zivatarokat, esőzéseket hozott, melyek kellőképpen megnehezítették a kivitelezési munkálatokat. Volt olyan útszakasz, ahol a kiásott munkavonalon egy heves esőzés következtében a föld nagymértékben kimosódott a betonréteg alól, ezért az autósok biztonsága érdekében rövid időre, a helyreállítási munkák befejezéséig teljes útzár alkalmazása vált indokolttá az Irinyi utcai szakaszon. Az ütemtervhez képest ezek az időjárási tényezők időbeni csúszást nem eredményeztek. Más rendkívüli esemény szerencsére nem történt.

 

* Egy helyreállított útszakasz

 

- Köszönjük a kiépítéssel járó kellemetlenségekkel kapcsolatban az érintett utcák lakosainak, valamint az építési szakaszon közlekedőknek a türelmét és megértését – hangsúlyozta újólag Horváth Attila. - Elmondható, hogy a kivitelező céget egy-két alkalommal keresték meg azért, hogy segítséget kérjenek tőle. Panasz nem érkezett a TERMOSTAR Kft-hez. Természetesen elfogadható, megérthető, hogy az érintettek érdeklődnek arról, hogy miért az ő otthonuk előtt folynak majd a munkálatok. Mind a TERMOSTAR Kft., mind a kivitelező cég a helyszínen arra törekszik, hogy a felmerült kéréseket és kérdéseket a lehető legrövidebb időn belül megválaszolja, a lehetőségek szerint teljesítse, a lakosság kényelmét és háborítatlanságát szem előtt tartva.

 

A TERMOSTAR egyébként a napokban részt vett egy országos távhő szolgáltató konferencián, ahol kiderült, hogy a kecskeméti cég a legtöbb pályázaton résztvevő magyar hőszolgáltató. Ráadásul az ilyen jelentős értékű és ilyen sok embert érintő hőszolgáltatási beruházásra is szinte alig van példa Magyarországon.  

 

KORÁBBI CIKKEINK:

Gigantikus távhőfejlesztés a kecskemétiek érdekében

Energiatakarékosság: KEFAG faapríték kerülhet a TERMOSTAR kazánokba?

Folytatódik a TERMOSTAR beruházás Kecskeméten - forgalomtorlódással lehet számolni

Rendben halad a TERMOSTAR beruházás Kecskeméten

Utoljára frissítve: 2013-05-18 07:09:39

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sa...
Bővebben >>