. Ma Andrea napja van.
Évnyitót tartott a KESI
2016-10-01 19:30:23
Évnyitót tartott a KESI

Évnyitót tartott a KESI

Szombaton délelőtt tartotta hagyományos évnyitóját a Kecskeméti Sportiskola (KESI) a Messzi István Sportcsarnokban. Az ünnepségen díjazták a tavalyi év legjobb sportolóit is.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

 

 

 

A KESI részéről Feyér Zoltán igazgató üdvözölte a szülőket, sportolókat és edzőiket, majd Bogasov István, az önkormányzat Sport Munkacsoportjának vezetője mondta el ünnepi beszédét.

 

A városatya kiemelte, hogy a sportiskolában közel 1000 gyermek végez valamilyen sporttevékenységet. Hozzátette, hogy a városvezetés a jövőben is mindent megad a zökkenőmentes működéshez, és bíznak benne, hogy a jövő tehetségei a legmegfelelőbb körülmények között pallérozódhatnak, s szép eredményekkel öregbíthetik a város hírnevét.

 

Ezt követően a Kecskeméti Sportiskolát működtet Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szenes Márton mondott beszédet, amelyben kiemelte a szülők számára, hogy gyermekeik a legjobb helyen sportolnak, hiszen mind az infrastruktúra, mind az anyagi háttér biztosított a szakosztályok számára.

 

Végezetül Ivkovicsné Béres Tímea, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sport-szakmai igazgatója nyitotta meg jelképesen a 2016/2017-es "tanévet".

Utoljára frissítve: 2016-10-01 19:34:03

További híreink
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>