. Ma Emma napja van.
Évadnyitó a kecskeméti Katona József Színházban (KÉPGALÉRIÁVAL)
2014-09-03 07:14:59
Évadnyitó a kecskeméti Katona József Színházban (KÉPGALÉRIÁVAL)

Évadnyitó a kecskeméti Katona József Színházban (KÉPGALÉRIÁVAL)

Kedden délelőtt tartották a Katona József Színház 119. színházi évadnyitóját, mely ezúttal is - lehet mondani, hogy már hagyományosan - Kiss Jenő színművész produkciójával kezdődött. Hiszen évek óta nincs színházi évadnyitó Kecskeméten Kiss Jenő nélkül... Aki nagy átéléssel adta elő, a kollégák körében óriási sikert aratva, Petőfi Sándor „Levél egy színész barátomhoz" című költeményét.

 

 

 

 

Cseke Péter, a színház igazgatója a Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere jelenlétében kezdődött évadnyitón beszámolt arról, hogy kimagasló tevékenysége elismeréseként augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Ba Éva, a Kecskeméti Katona József Színház súgója, valamint Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Látó Richárd, a Kecskeméti Katona József Színház zenei asszisztense. (ITT írtunk erről) Bejelentette azt is, hogy ugyancsak augusztus 20-a alkalmából a helyi szőlészet és borászat fejlesztése, valamint a kulturális élet támogatása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Polyák Mátyás, a P&P Pékáru Kft. és a Polyák Borászat-Szent Vince Pincészet tulajdonos-ügyvezetője (egyben a kecskeméti színház egyik mecénása) a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át.

 

Cseke Péter az évadnyitón Bodor Gizi művészeti titkárt kerek születésnapja alkalmából virággal köszöntötte.

 

IDE KATTINTVA MEGNÉZHETI A KÉPEKET!

 

A tavalyi évad adatai: a nézőszám 101.146 fő volt. Az előadások száma 361, egyéb rendezvények 9. Bérlőszám 16.807, ami országos szinten is példátlanul magas. Végül egy mostani adat: májustól a mai napig 4.303 bérletet adtak el (tavaly ugyanebben az időszakban 4.079 bérletet értékesítettek).

 

A kecskeméti Katona József Színháztól távozott Fejes Szandi. A tánctagozattól négyen távoztak, ugyanakkor a helyükre négyen jöttek.

A kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött Kaposvárról a Csapó Virág, Kocsis Pál művészházaspár, valamint a kecskeméti születésű, a Kaposvári Művészeti Egyetemen végzett Tolnai Hella.

 

A színházban a 2014/15-ös évad Molnár Ferenc Liliomával indul, majd a Párcserével (ez a bemutató után a kamara színházba kerül) és a Csókos asszonnyal folytatódik. Ezek mellett a bérletesek Georges Feydeau Balfék című bohózatát, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című mesés játékát, Johann Nestroy A talizmán című komédiáját, valamint egy táncszínházi bemutatót és egy kisszínházi előadást tekinthetnek meg.

 

A színház balett tagozatának „A négy évszak” című előadása műsoron marad, emellett Barta Dóra koreográfiájával Bizet-Scsedrin Carmen-feldolgozását állítják színpadra.

 

A gyerekeket ebben az évadban is izgalmas előadások várják a kecskeméti teátrumban. Csajkovszkij Diótörőjével folytatódik a tánc-beavató színház szintén Barta Dóra koreográfiájával, majd Jules Verne Cirkuszkocsival a Sarkvidéken című művét láthatják a fiatalok.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az opera+kakaó előadások sora Rossini áriákból szőtt mesével folytatódik a nagyszínpadon.

 

A 2014/15-ös évadnyitót követően hagyományos közös fotó készült a színház előtt a társulatról.

Utoljára frissítve: 2014-09-03 07:17:12

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>