. Ma Emma napja van.
Előzetes letartóztatásban az élettársa megölésével gyanúsított férfi
2017-01-05 19:54:06
Előzetes letartóztatásban az élettársa megölésével gyanúsított férfi

Előzetes letartóztatásban az élettársa megölésével gyanúsított férfi

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak az 55 éves nyárlőrinci férfinek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. december 23. napján a délutáni órákban a szabadszállási otthonukban előzetes vitatkozást követően egy kalapáccsal több ütést mért a 70 éves élettársa fejére, aki ennek következtében elhalálozott. Ezt követően a gyanúsított elmenekült a helyszínről, elfogatóparancs alapján fogták el.

 

 

A fentiek alapján a nyomozó hatóság a gyanúsítottal szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúját közölte.

 

A járásbíróság az előzetes letartóztatást azért rendelte el, mert a gyanúsított a hatóság elől megszökött, elrejtőzött, valamint fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye, jelenléte az eljárási cselekményeknél csak további fogva tartásával biztosítható. A végzés jogerős.

 

(Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya)

Utoljára frissítve: 2017-01-05 19:55:44

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>