. Ma Auguszta napja van.
Előadás a kamarában: Új jogi keretek között az építőipar
2016-02-10 20:23:34
Előadás a kamarában: Új jogi keretek között az építőipar

Előadás a kamarában: Új jogi keretek között az építőipar

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztató előadást szervezett az építőipart érintő változásokról, és az új jogi szabályozásról kivitelezőknek, építészeknek és építészmérnököknek február 10-én, szerdán a kamara székházában. A tájékoztató előadás címe ez volt: „Új jogi keretek között az építőipar - Építési jogi változások 2015-2016".

 

 

 

A 2015. decemberben elfogadott törvénymódosításokat követően az építésügyi ágazatot érintő fontos határozatokat hozott a kormány, melyek befolyásolják a kivitelezők, építészek, mérnökök, szakhatóságok munkáját. Az új lakóingatlanok építéséhez kapcsolódó kormányrendeletek értelmezését segítette az előadás.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

A „teltházas" programot Pintye László, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke nyitotta meg.

- Az építőiparral kapcsolatban sokat beszéltünk az utóbbi időben a lánctartozásról - mondta. - Majd az e-naplóról, az év végén pedig azt olvashattuk, hogy soha nem szűnt meg annyi cég az építőiparban, mint 2015-ben, és soha nem alakult olyan kevés új, mint szintén 2015-ben. Most azonban „berobbant" a köztudatba a CSOK kedvezménynek nevezett intézkedés csomag, mellyel párhuzamosan nagyon sok építőipari jogszabályváltozásról is hallani.

Pintye László utalt arra, hogy hiába a CSOK, különböző szakértői nyilatkozatok egy része csak 2017-re várja az építőipar fellendülését Magyarországon. Az előadó, Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke pedig részben megerősítette ezt a véleményt. Elmondása szerint a CSOK ellenére jelen pillanatban is az építőiparnak 46 százalékkal kisebb a rendelés-állománya, mint egy évvel ezelőtt volt. Szakértők szerint a kormányintézkedések, melyek a lakossági építési kedvet kívánják élénkíteni, nem fogják pótolni azt a nagyságrendet, amivel jelen pillanatban kevesebb megrendelése van a magyar építőiparnak.

- Tavaly az Európai Unióban az összes építőipari tevékenység 36 százaléka volt lakásügy. Magyarországon viszont mindössze 7, azaz hetes százalék - mondta.

Koji László feladata az volt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, hogy a megjelenteknek próbáljon eligazodást adni az építőipari jogszabályok dzsungelében. Tette ezt kifejezetten vállalkozói megközelítésből. Így szólt többek között az 5% és 27%-os ÁFA építőipari alkalmazásáról, a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről, a módosult építésügyi kormányrendeletekről és az építési beruházásokhoz tartozó közbeszerzési szabályozás-változásokról is.

Utoljára frissítve: 2016-02-10 20:27:48

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kizárási eljárást indít a Momentum Jancsó Andrea, ferencvárosi önkormányzati képviselő ellen, közölte a párt p...
Bővebben >>