. Ma Zelma napja van.
Elhunyt Gallai Péter
2019-09-16 15:39:46
Elhunyt Gallai Péter

Elhunyt Gallai Péter

Gallai Péter egy Nautilus nevű együttesben kezdett zenélni, majd egy koncertjük után Som Lajosék meghívták az éppen alakuló Piramis együttesbe. A Piramis feloszlása után a Bergendy tagja lett, de rövid idő után kilépett, majd pár év külföldi zenélés után, 1985-ben a Bikinihez csatlakozott, ahol nyolc évet töltött el.

 

A rockzenész a Bikini után a Favágókban játszott Vágó Istvánékkal, majd több énekesnek írt dalokat és lemezeket, de ő szerezte a Kolumbusz című rockopera zenéjét, valamint az RS9 Stúdiószínház házi szerzője is volt. Emellett vendégként, majd tagként lépett fel a Piramix zenekarban, mellyel a Piramis koncertprogramját játszották.

 

Az énekesként is tevékenykedő Gallai Péter olyan Piramis-számok születésénél működött közre, mint a Szabadnak születtem, a Szállj fel magasra, a Mikor megszülettem, a Nem tudom vagy a Más helyen keress, a Bikini tagjaként pedig a Hazudtunk egymásnak, A csillagok ködében, az Eltűnt az élet az utcánkból és a Ha lenne holnap című dalok társszerzője volt.

 


Szállj fel magasra!

 

(Forrás: Index)

Utoljára frissítve: 2019-09-16 15:42:36

További híreink
Öngyilkos lett a kelebiai posta vezetője, tettéért a céget hibáztatja
„Halálomért egyedül és kizárólag a Magyar Posta felel” – írta búcsúlevelében.
2020-01-06 20:58:08, Hírek, Környezetünk Bővebben
Elhunyt Gesztesi Károly
A népszerű színész tragikus hirtelenséggel távozott.
2020-01-04 18:16:27, Hírek, Környezetünk Bővebben
Emberrablásért négy év börtönre ítélték VV Aureliót
Plusz 14 hónapot kapott ráadásként a korábbi ügyei miatt.
2019-10-17 15:57:25, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Stipendium Hungaricum magyar állami ösztöndíjprogramról annyit tudhatunk, hogy szándéka szerint a világ szám...
Bővebben >>