. Ma Gedeon napja van.
Elfogyott a szabad munkáskéz, nem tud bővülni a Hankook
2019-09-13 22:33:54
Elfogyott a szabad munkáskéz, nem tud bővülni a Hankook

Elfogyott a szabad munkáskéz, nem tud bővülni a Hankook

2019. szeptember 13-án, pénteken bejelentették, hogy a kecskeméti Mercedes-gyárhoz hasonlóan a Hankook gumiipari vállalat sem tudja bővíteni dunaújvárosi üzemét a munkaerőhiány miatt, ezért bizonytalan időre elnapolja a fejlesztést.

 

A dél-koreai abroncsgyártó cég tavaly márciusban közölte, hogy 89 milliárd forintból bővíteni szeretné a rácalmási gyárat, amihez a kormány 3 milliárd forint támogatást nyújtott volna. A fejlesztést tavaly már el is kezdték volna a tervek szerint, és 2020-ra fejezték volna be. A Hankook a tervezés díjait még kifizette, a kivitelezéshez viszont nem kezdett hozzá.

 

Az egyik fő ok, amiért a gyár elállt a fejlesztéstől, az lehet, hogy aggódnak a munkaerőhiány miatt, pontosabban hogy nem tudják majd megfelelő munkaerővel feltölteni a bővítéssel létrejött munkahelyeket. Az új üzemben a legalább 150 olyan munkakör lenne, amelyhez magasan képzett dolgozóra van szükség. 

 

A Nemzeti Befektetési Ügynökség közölte, hogy a beruházáshoz kapcsolódó támogatási szerződést még nem kötötték meg, és a beígért állami támogatást sem fizették még ki a Hankooknak. Hogy mikor kezdődhet a bővítés, azt egyelőre nem lehet tudni.

 

Kifulladt az eddigi modell

 

Mára már mindenki előtt világossá vált, hogy az Orbán Viktor által elképzelt, és Angela Merkel által is jóváhagyott,  Németország összeszerelő-műhelyeként működő magyar gazdaság koncepciója fenntarthatatlan. A németek még a magyar demokrácia leépítését is elnézik Orbánnak, csak biztosítson nekik megfelelő olcsó munkaerőt – akár a rabszolgatörvénnyel, akár a szakszervezetek üldözésével, vagy bármiképp.

 

A szakértők szerint az orbáni modell csak akkor folytatható, ha felgyorsítják az ukrán, szerb, vietnami, ecuadori, bangladesi, török vagy más gazdasági migránsok betelepítését – közismert azonban, hogy ennek politikai akadálya van, ezért ma is csak rejtve, suttyomban, fű alatt történik.

 

A másik, eddig kipróbálatlan út az oktatás rendbetétele, a cigányság kitaníttatása és a bevonása a hamis közmunka-programos sepregetés helyett a valódi értékteremtésbe. Ez azonban egyrészt lassú, több évtizedes folyamat lesz, másrészt a bérek emelkedéséhez fog vezetni, ami nem tetszik a németeknek. A közgazdászok szerint azonban csak ez a járható út: az önálló magyar, tudás-alapú, innovatív és környezetbarát ipar és szolgáltató-szektor megteremtése.

(Forrás: Index)

Utoljára frissítve: 2019-09-13 22:37:17

További híreink
Tavaszi gardróbfrissítés: ennek az 5 alapdarabnak ott a helye a te ruhatáradban is!
Végre itt a tavasz, úgyhogy ideje a szekrény mélyére száműzni a télikabátot a sapkával, sállal és kesztyűvel együtt, helyettük pedig jöhetnek a lengébb darabok. Ez pedig ...
2024-03-14 18:05:16, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csomagküldés Európa egyes országaiba
Manapság már egyáltalán nem furcsa, amikor azt halljuk egy ismerőstől, hogy külföldre megy tanulni vagy dolgozni. Függetlenül az életkortól, egyre többen próbálnak szeren...
2024-03-14 17:58:09, Hírek, Környezetünk Bővebben
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Demeter Szilárd (képünkön), aki - saját elmondása szerint - nem szeret színházba járni, aki nem olvassa a magy...
Bővebben >>