. Ma Vince napja van.
Ekkora forgalmat akarnak a kecskeméti repülőtérre terelni
2019-09-04 16:56:53
Ekkora forgalmat akarnak a kecskeméti repülőtérre terelni

Ekkora forgalmat akarnak a kecskeméti repülőtérre terelni

A kecskeméti repülőbázis kettős, katonai és polgári hasznosításáról beszélt Benkő Tibor honvédelmi miniszter a baon.hu portálnak. A polgári zóna kialakítását eredetileg a város hajtotta volna végre a minisztériummal kötött megállapodás alapján, ám ezek a feladatok végül a tárcához kerültek, főleg a beruházás nemzetbiztonsági és tulajdonviszonyokat érintő sajátosságai miatt. A kettős hasznosításra biztosított 5,5 milliárd forintos állami forrás kedvezményezettje is a minisztérium lett, a tárca készíti el a polgári zóna működésének üzleti tervét is.

 

A tárcavezető elmondta, hogy általános igénybevételt terveznek, közepes forgalomra készülnek, mint a sármelléki vagy a debreceni repülőtereken, ezekből a példákból indult ki a minisztérium.

 

Benkő Tibor azt is hozzátette, hogy többlépcsős beruházás valósul meg, ennek része a korszerűbb, szélesebb kifutópálya, a több gép elhelyezését biztosító álláshelyek, az infrastruktúra javítása, majd végül a civil terminál megépítése, ezt 2020-22 között tervezik megvalósítani.

 

A Gripenek egyelőre a pápai reptért használják, de ha az időjárás engedi, és a jelenlegi korszerűsítési munkálatok, a hatósági átadások lezajlanak, év végére visszatelepülhetnek Kecskemétre.

 

(via infostart.hu)

További híreink
Hadihajók a Tiszára – jön a török meg a tatár
Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a rendőrséggel együttműködve hétfőtől folyamatos járőrözést hajt végre a Tiszán a vízi forgalom ellenőrzése és az államhatár...
2020-01-11 13:15:34, Hírek, Fókuszban Bővebben
Fontos tudnivalók a hideg és a meleg fényről
A hideg, valamint a meleg fény egyre gyakrabban használt kifejezésnek számítanak a lakberendezés kapcsán, ezért is fontos a jelentésük pontos tisztázása.
2019-11-21 15:06:42, Hírek, Fókuszban Bővebben
18 milliárd forintot adott Lezsák alapítványának Orbán
Egy szép szállodával bővül a lakitelki Disneyland.
2019-10-17 20:27:44, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kiss Eszter, az Index újságírója 37 éves korában elhunyt. A hírportál saját halottjának tekinti.
Bővebben >>