. Ma Auguszta napja van.
Együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Törvényszék és a KLIK
2014-09-22 13:59:55
Együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Törvényszék és a KLIK

Együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Törvényszék és a KLIK

Együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Törvényszék és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kecskeméti Tankerülete. A megállapodástól az eddigi Nyitott Bíróság Program széleskörű megyei kiterjesztését várják az aláírók.








Két éve, 2012 őszén hirdette meg az országos Nyitott Bíróság Programot a bíróságok központi igazgatását ellátó Országos Bírósági Hivatal. A program keretében a kecskeméti középiskolások osztályfőnöki óra keretében hivatásos bíráktól kaphatnak tájékoztatást a legalapvetőbb jogi alapfogalmakról, tudnivalókról, valamint tárgyalás-, és bírósági épületlátogatásokon vehettek részt a Kecskeméti Járásbíróságon.

 

NÉZZE MEG A KÉPGALÉRIÁT ITT!

 

Az eddig tapasztalt érdeklődésre tekintettel a Kecskeméti Törvényszék a program további népszerűsítése érdekében együttműködési megállapodás kötését kezdeményezte az oktatási intézmények megyei szintű koordinációját is ellátó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kecskeméti Tankerületével. A megállapodást ma (szeptember 22-én) délelőtt Györgyiné Dr. Koncz Judit, a KLIK Kecskeméti Tankerületének igazgatója és Dr. Bicskei Ferenc, a törvényszék elnöke írták alá a törvényszék könyvtártermében.

 

Az együttműködés elsődleges célja, hogy a kezdeményezés a középiskolások minél szélesebb köréhez jusson el, elősegítve ezzel, hogy a fiatalok jogtudatos állampolgárként lépjenek a „nagybetűs életbe”. A szerződés lehetővé teszi, hogy a jövőben Bács-Kiskun megye valamennyi bíróságán részt vehessenek Nyitott Bíróság Programokban, osztályfőnöki órák keretében középiskolások. Ez konkrétan olyan bírósági tárgyalásokon való részvételt jelent – hallgatóságként – melyek a középiskolások jogi ismereteit segítik, valamint tanulságul szolgálnak a számukra. Ilyen volt korábban például Kecskeméten, amikor fiatalok raboltak ki a Széchenyivárosban egy diákot, és ezt a bírósági tárgyalást hallgatták, illetve nézte végig a díszteremben három középiskola három osztálya.

  

A Nyitott Bíróság Program jegyében kapcsolódott be a Kecskeméti Törvényszék a szeptember 27-én, Kecskeméten megrendezésre kerülő Belvárosi Családi Nap elnevezésű rendezvény programjába is. Az érdeklődök aznap délelőtt épülettörténeti séta keretében tekinthetik meg a törvényszék épületét, miközben rövid tájékoztatást hallhatnak majd az igazságszolgáltatási rendszerről, a bíróságok működéséről és az épület történetéről.

 

Hasonlóképpen nagy hangsúlyt kíván fektetni a jövőben a Kecskeméti Törvényszék a 2013 szeptemberében indult bírósági közvetítés, azaz mediáció jogintézményére is. Ez az alternatív vitarendezési mód lehetőséget teremt arra, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezéssel zárják le a vitájukat, melyhez a vitában nem érintett, semleges, pártatlan harmadik személy, közvetítő (mediátor) segítségét veszik igénybe. A bírósági közvetítés az elmúlt egy évben is pozitív eredményeket hozott, sőt a jogintézmény további hatékony működése érdekében a törvényszék elnöke további két bírósági közvetítő kijelölése iránt terjesztett elő kérelmet a döntésre jogosult Országos Bírósági Hivatal elnökéhez. A közvetítők várhatóan november 15. napjától kezdhetik meg tevékenységüket a Kecskeméti Járásbíróságon, a törvényszék tervei szerint 2015. január 1-jét követően pedig a megye további két járásbíróságán, Baján és Kiskunhalason is megkezdődne a bírósági közvetítés.


Utoljára frissítve: 2014-09-22 14:00:19

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
Bővebben >>