. Ma Gedeon napja van.
Egymilliárdos közvilágítás-korszerűsítés Kecskeméten
2014-07-28 17:22:52
Egymilliárdos közvilágítás-korszerűsítés Kecskeméten

Egymilliárdos közvilágítás-korszerűsítés Kecskeméten

Az Európai Unió és a magyar költségvetés 840 millió forintos támogatásával 980 millió forint összegű beruházással Kecskemét közterületi lámpáinak csaknem a felét energiatakarékos fényforrásra cserélték le – közölte Nagypál Sándor (Fidesz-KDNP), Kecskemét alpolgármestere hétfőn az MTI-vel.

 

 

 

 

 

A beruházásért felelős alpolgármester hangsúlyozta: a 11.909 közterületi lámpából 5.350 darabot cseréltek le korszerű, energiatakarékos LED-es fényforrásra, amely éves szinten 90 millió forint megtakarítást eredményezhet a városnak.

 

Nagypál Sándor alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a közvilágítás költségeinek csökkentésére keresett megoldást a kecskeméti önkormányzat, amikor elkészíttette a város és közigazgatási területe teljes közvilágítási hálózatának felülvizsgálatát, korszerűsítési, illetve energiahatékonysági koncepcióját.

 

Az alpolgármester tájékoztatása szerint a tervek megvalósítására 2013. februárban nyílt lehetőség, amikor egy pályázat keretében a bekerülési költség 85 százalékát megpályázta, és meg is nyerte Kecskemét.

 

Nagypál Sándor fontosnak nevezte, hogy a 839 millió 800 ezer forint uniós és hazai támogatás mellett a 140 millió forint önerőt is eredményesen pályázta meg a város az önerő alapból.

 

A leszerelt és felhasználható fényforrásokat, amint a DÉMÁSZ engedélye megérkezik, haladéktalanul elkezdik felszerelni a közvilágítás-hálózati fejlesztésekre beérkező igények alapján – tette hozzá.

Utoljára frissítve: 2014-07-28 17:23:42

További híreink
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>