. Ma Andrea napja van.
Dráma a Kecskeméti Törvényszéken: szerelme anyját ölte meg Tamás
2013-03-18 19:07:25
Dráma a Kecskeméti Törvényszéken: szerelme anyját ölte meg Tamás

Dráma a Kecskeméti Törvényszéken: szerelme anyját ölte meg Tamás

Nem túlzás, hogy szinte filmbe illő dráma kezdődött ma (március 18-án) a Kecskeméti Törvényszéken, Dr. Piegel Zsolt bírói tanácsa előtt. Reggel még úgy volt, hogy kétszeres, brutális gyilkost vezetnek kéz és lábbilincsben a bíró elé a fegyőrök. A vallomásból azonban – amire Piegel bíró, valamint Lakosné Dr. András Ildikó ügyésznő és az ügyvédnője közösen vették rá a vádlottat – kiderült a megdöbbentő indíték: az első gyilkosságnál a szerelmét akarta megvédeni a férfi, ezért végzett Anita anyjával.

 

 

 

 

Romantikus amerikai szerelmes film vagy nyálas bestseller is készülhetne abból a történetből, ahogyan lenullázta magát, tönkre tette az életét L. Tamás a szerelem miatt. Dióhéjban: a most 31 éves férfi 10-12 éves ismerkedett meg a szülőfalujában élő Anitával. Szerelem lett belőle, majd szakítottak. Ezt követően dacból mindketten párt kerestek maguknak és házasságot kötöttek. Majd nem sokkal később mindketten elváltak… Igaz, közben újból összemelegedtek és egyre gyakoribb volt köztük a szexuális együttlét.

 

* A Kecskeméti Törvényszéken dr. Piegel Zsolt bírói tanácsa tárgyalta ma a büntetőpert. Balra a vádlott kirendelt ügyvédnője.

 

Ez a történet romantikus szála. Másrészt viszont kegyetlen bűncselekmények rondítanak a romantikus képbe: L. Tamás ugyanis két asszonyt ölt meg brutálisan.

 

Bács-Kiskun megyében akkor került a bűnügyi hírek élére a Heves megyei Istenmezejéről ide vetődött férfi, amikor Szank és Jászszentlászló között kivégzett egy svájci asszonyt 2009. augusztus 4-én. Ittasan ment el a 61 éves nőhöz, hogy pénzt szerezzen tőle, majd a támadás során baltával 15 ütést mért a sértett fejére és az arcára. Ezt követően eltulajdonította értékeit - 100 ezer forintot és műszaki cikkeket – majd egy szőnyegbe csavarta a holttestet és a derítőbe dobta. Néhány nap múlva elkapták a rendőrök, 2010. október 21-én pedig nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélték. Azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

 

Itt akár véget is érhetne L. Tamás története és a férfi élete. Nagy valószínűséggel ugyanis élve már nem szabadulhat ki a szegedi fegyházból. Ahol azonban egy cellatársának néhány hónapja elárulta: korábban egy másik asszonyt is megölt. A cellatárs azonnal közölte ezt az információt a hatósággal, L. Tamást pedig kommandósok vitték a Heves megyei rendőr-főkapitányságra. Ahol – neki már úgyis minden mindegy alapon – őszintén bevallotta a bűncselekményt. Az addig eltűnés miatt keresett O-né Editet megölte, majd bedobta egy használaton kívüli kútba, amit földdel szórt be.

 

* Életfogytiglanra ítélve...

 

- A gyanúsított egy féltengellyel ütötte fejbe az asszonyt, aki a bérlőtársa volt Istenmezején – tájékoztatta a ma kezdődött büntetőpert megelőzően Dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője, a Kecskeméti Hírhatárt. - Az ügyészség ezzel kapcsolatosan aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene.

 

Az ügy jogi háttere: a hatályos magyar szabályozás szerint L. Tamás korábban jogerősen elbírált emberöléses ügyét (azaz a szankit), valamint a mostani eljárás tárgyát képező büntetőügyet (azaz az istenmezejei gyilkosságot), egy eljárásban kell elbírálni. A két cselekmény ugyanis egységesen több emberen elkövetett emberölés bűntettének minősülhet, ami súlyosabb, mint a jogerős első eljárásban – a szankiban - elbírált cselekmény, és megbonthatatlan törvényi egységet képez. Erre tekintettel az ügyészség perújítási eljárás lefolytatását indítványozta, melynek a Szegedi Ítélőtábla helyt adott. A ma kezdődött megismételt eljárásban azonban L. Tamás korábban jogerősen elbírált bűncselekményét már nem kell újra tárgyalni, azaz a bizonyítást megismételni a szanki ügyben. Azonban az istenmezejei gyilkosságot a bűnössége megállapítása esetén egységesen kell minősíteni a szankival, és egységes büntetést kell kiszabni. Lefordítva magyarra: amennyiben az istenmezejei gyilkosságban megállapítanák az aljas indokból elkövetett emberölést, akkor az életfogytiglan megmaradna ugyan, de a feltételesen szabadlábra helyezést legalább 40, vagy akár 45 évre is megemelnék.

 

* Istenmezeje, ahol nem csak nagy szerelmek szövődnek, hanem szörnyű gyilkosságot is elkövetnek.

 

De még mindig nem jutottunk el az írás legelején beígért romantikus szálhoz. Amire csak a mai tárgyaláson derült fény. Mint már említettük: a bírónak, az ügyésznőnek és az ügyvédnőnek köszönhetően…

 

L. Tamás ugyanis eleinte nem akart vallomást tenni. Ezért a rendőrségen felvett videót nézte meg a bíróság, ahol elmondta hogyan ütötte fejbe a féltengellyel O-né Editet. Majd a helyszínen megmutatta – ezt is videón nézték ma meg a Kecskeméti Törvényszéken – hogyan dobta a kútba a holttestet. Egy valami hiányzott azonban: az indíték.

 

* Lakosné Dr. András Ildikó ügyésznő, aki az igazságot akarja kideríteni.

 

Ezt „szedte ki” végül a bíró és az ügyésznő a vádlottból. Elmondta, hogy az asszony lánya volt az ő szerelme, Anita. Aki – miután szakítottak és ő megnősült – L. Tamás legjobb barátja élettársa, később felesége lett. Anita és Tamás azonban ismét összejöttek és rendszeresen „szerelmeskedtek”, amiről Anita anyja, O-né Edit is tudott. Az állandó pénzzavarban lévő asszony azonban pumpolta – egyebek között – L. Tamást is: rendszeresen pénzt kért tőle, és ha nem kapott, akkor utalt arra, hogy elárulja a lánya férjének a szerelmi kapcsolatot. Majd 2008 nyarán ismét pénzt követelt a férfitől, aki vonakodott. Mire O-né Edit felvette a telefonját, kikereste a veje számát és közölte Tamással: ha nem kap pénzt, megnyomja a gombot. És mindent elmond a vejének…

 

* Az ügyvédnő is rábeszélte védencét: tegyen vallomást, válaszoljon a kérdésekre. 

 

- Féltettem Anitát, aki anyagi biztonságban élt a férjével, a barátommal – ismerte be ma L. Tamás. Ezért elöntötte a düh az agyát és odavágott az anyának. - Egy fülest akartam adni neki. Csak ugye nem mindegy hogy a két kezével teszi ezt az ember, vagy egy vezérműtengellyel - tette hozzá.

 

A vezérműtengellyel tette… A többit pedig már tudjuk.

 

* Dr. Piegel Zsolt bíró tárgyalja a büntetőpert.

 

Anita azóta elvált, de nem tartja a kapcsolatot gyilkossá vált szerelmével. Holnap (március 19-én) fogják majd kihallgatni a bíróságon, ahová tanúként idézték be a nőt. A férfi ma tett vallomása miatt viszont jelenleg úgy tűnik, hogy nem fog megállni az ügyészség által képviselt vád, az aljas indokból elkövetett emberölés bűntette. Eredményét tekintve azonos (hiszen meghalt egy ember), jogilag azonban lájtosabb, ha erős felindulásból elkövetett, halált okozó esti sértésben marasztalják el végül L. Tamást.

 

Akinek persze már szinte mindegy, miben ítélik el, és 30 vagy 40 év után szabadulhat feltételesen, hiszen életfogytig rács mögött marad.  Megölt két embert, egyikük a szerelme anyja volt, és közben tönkre tette a saját életét…     

  

Utoljára frissítve: 2013-03-19 07:22:17

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sa...
Bővebben >>