. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Dr. Bábel Balázs megáldja vasárnap az Árpádvárosi Szentháromság Kápolnát
2014-10-18 18:32:04
Dr. Bábel Balázs megáldja vasárnap az Árpádvárosi Szentháromság Kápolnát

Dr. Bábel Balázs megáldja vasárnap az Árpádvárosi Szentháromság Kápolnát

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi Szentmise keretében megáldja az Árpádvárosi Szentháromság Kápolnát, október 19-én, vasárnap 8 órakor.









A Szentmise helyszíne: Szentháromság Kápolna Kecskemét, az Árpád krt-Küküllő utca-Mátis Kálmán utca által határolt kis dombon. Mindenkit szeretettel hív a Szentmisére a kápolnát megújító Magyar Rózsabarátok Társasága.

 

A Szentháromság Kápolna története:


A kecskeméti lakosú Nyéki Szabó István adományából épült 1722-ben, majd a 1739-40-es pestisjárvány miatt temetőt nyitottak körülötte. A járványt követően a temetőt egészségügyi okok miatt 30 évre lezárták, majd a Helytartótanács rendelete alapján 1778-ban ismét megnyitották.

 

A most 292 éves Kápolna több mint 240 évig a temető kápolnájaként működött. A temetőt 1964-ben zártak be. A Szentháromság kápolna körbeépült, 1967 és 1969 között teljesen felújították, és 1998-ig fiókkönyvtárként üzemelt. Ezt követően a katolikus egyház visszakapta, és azóta üresen áll. Mostantól újból kápolnaként fog működni.


Utoljára frissítve: 2014-10-18 18:33:00

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>