. Ma Petra napja van.
Díjeső a kecskeméti közgyűlésen
2013-05-30 10:38:35
Díjeső a kecskeméti közgyűlésen

Díjeső a kecskeméti közgyűlésen

A mai (május 30.) közgyűlést megelőzően dr. Zombor Gábor díjakat adott át az arra érdemeseknek. A „Kecskemét Városért Oktatási Díj”-at Bendéné Kiss Edit, a Széchenyivárosi Általános Iskola Lánchíd Utcai Általános Iskolájának tanára és Orbán Edit, a Katona József Gimnázium tanára vehette át. A „Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj”-at Prof. Dr. Belina Károly, a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának dékánja kapta. A „Kecskemét Közművelődéséért Díj”-ra Bodri Ferenc festőt, grafikust találta érdemesnek a grémium. Az „Ifjúság a Közösségért Díj”-at az Egészséges Életmódért Hit-és Sport Alapítvány, a „Kecskemét Ifjúságáért Díj”-at Szabó Zsuzsanna, a Kecskeméti Református Gimnázium matematika-német szakos tanára, a „Kecskemét Sportjáért Díj”-at pedig Boronkay Péter, világbajnoki bronzérmes és Európa bajnok paratriatlonista kapta. A közgyűlés ajándékkal köszönt el dr. Danyi Józseftől, a Kecskeméti Főiskola rektorától, aki július elsejétől nyugdíjba vonul.


Köszöntötték továbbá a Kecskeméti Főiskola GAMF, és a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Shell Eco-marathon csapatait, valamint a KTE-Duna Aszfalt kosárlabdázóit, és a Kádár KRC röplabdásait is.   

 

KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ!

Utoljára frissítve: 2013-05-30 11:22:31

További híreink
Miért webáruházból rendeljük a szőnyeget?
Ha szeretnénk lecserélni a szőnyegeket az otthonunkban, vagy új lakásunk berendezéséhez vásárolunk szőnyeget, akkor a hagyományos bolt mellett arra is van lehetőségünk, h...
2023-09-30 10:47:10, Hírek, Fókuszban Bővebben
Így találhatsz könnyen nyíregyházi szállást a fürdő közelében
Amikor belföldi pihenés és relaxáció kerül szóba, Nyíregyháza és környéke mindig is kiváló választásnak számít hazánkban. A város ugyanis több gyógyvizes stranddal és für...
2023-09-29 17:46:45, Hírek, Fókuszban Bővebben
Milyen a tökéletes őszi dekoráció?
Sokunk kedvence a színes falevelekkel teli, borongós őszi időszak, amely természetesen együtt jár a csodálatos dekorációkkal, melyekkel otthonunkban is megteremthetjük az...
2023-09-23 13:54:31, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Azok, akik ülőmunkát végeznek, jól tudják, hogy a komfortos, ergonomikus munkakörnyezet kialakítása mennyire h...
Bővebben >>