. Ma Etelka napja van.
Csúszik a tervezett amerikai fejlesztés a kecskeméti katonai repülőtéren
2019-10-10 15:34:01
Csúszik a tervezett amerikai fejlesztés a kecskeméti katonai repülőtéren

Csúszik a tervezett amerikai fejlesztés a kecskeméti katonai repülőtéren

Egy időre lekerült a napirendről a kecskeméti katonai repülőtér amerikai pénzen tervezett fejlesztése – tudta meg a Népszava.

Az újsággal a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy ők erről nem kaptak tájékoztatást, de a tárca nem is zárta ki ezt a lehetőséget. A lap kérdéseire adott válaszukban azt írták: „Az amerikai beruházás esetleges elmaradása fejlesztéseinket nem befolyásolja.”

 

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison eredetileg 2020 áprilisára „írták ki” a repülőtér üzemanyagtárolási-kapacitásának bővítését, 2020 októberére pedig a légikikötő fejlesztését és gurulóutak építését ígérték.

 

Egyelőre azonban el sem kezdődött el az összesen 17 milliárd forintos munka. Az első ütemmel a tervek szerint áprilisra kellett volna végezni.

 

Ha végképp lefújnák a beruházást, akkor az védelmi szempontból is jelentős visszalépés lenne. A korszerűsítés után ugyanis a NATO, de gyakorlatilag az amerikaiak, egy külső fenyegetés esetén szupermodern F-22 Raptor és F-35 Lightning II. típusú harci repülőgépeket is telepíthetnének az érintett légibázisokra – írja a Népszava.

 

(Forrás: Mfor)

További híreink
Fontos tudnivalók a hideg és a meleg fényről
A hideg, valamint a meleg fény egyre gyakrabban használt kifejezésnek számítanak a lakberendezés kapcsán, ezért is fontos a jelentésük pontos tisztázása.
2019-11-21 15:06:42, Hírek, Fókuszban Bővebben
18 milliárd forintot adott Lezsák alapítványának Orbán
Egy szép szállodával bővül a lakitelki Disneyland.
2019-10-17 20:27:44, Hírek, Fókuszban Bővebben
Nem tört át a kecskeméti ellenzék, de nagyon megerősödött
Továbbra is fideszes vezetés lesz a városban.
2019-10-14 20:16:49, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Folyik a nyomozás Borkai Zsolt fiának ügyében - számolt be a Hvg.hu-nak Hadházy Ákos. A képviselő október köze...
Bővebben >>