. Ma Gedeon napja van.
Csodagombát termeszt Fülöpjakabon Sándor
2012-09-09 15:45:55
Csodagombát termeszt Fülöpjakabon Sándor

Csodagombát termeszt Fülöpjakabon Sándor

Csodagombát termeszt Sándor. A kínai pecsétviaszgomba, amit jó néhányan a rákosok megmentőjének is mondanak, Európában egyedül nála, fülöpjakabi tanyáján fejlődik bio temékként, vegyszermentesen. Nem csak a betegeken segít a pecsétviaszgomba, hanem ezt tette a munkanélkülivé vált, emiatt már családi csőddel számoló Gyöngyösi Sándornak is. Aki 20 évig termelt laskát, majd a gazdasági válság kezdetén, 2009-ben a felvásároló közölte vele, hogy rohamosan csökkent a kereslet a gomba iránt. Nem vesz át több laskát. Ráadásul ekkor tették ki a munkahelyéről is Sándort.

 

- Ma már azt mondom, hogy csoda történt, amikor találkoztam a budapesti ökopiacon egy daganatos beteggel, aki elmondta, hogy vagyonokért vásárolja külföldről a kínai pecsétviaszgomba őrleményt. Azt kérdezte, hogy miért nem termelek én is inkább ilyet - emlékezik vissza a gombatermelő.

 

Sándor akkor még csupán annyit tudott erről a gombáról, hogy több mint 2000 éve ismerik és használják a Távol-Keleten. A kínaiak meggyőződése szerint a gyógygombának mágikus ereje van, emiatt a legkülönfélébb betegségek gyógyítására alkalmas. A készítmény Kínában és Japánban gyógyszer, az USA-ban szerepel az étrendkiegészítők listáján.

 

- Próbáltam húzni az időt, de a tippet adó beteg nem engedte. Folyamatosan kérdezgette, hol tartok a termesztéssel. Ilyenkor azt mondtam, hogy már dolgozom az ügyön… Ez nem volt igaz, de egyre jobban bosszantott, hogy 20 éves gombatenyésztő múlttal nem tudok megbirkózni a feladattal.

 

Sándor ma már elismeri: kétévi kemény munkájába, kísérletezésébe került, amíg eredményt ért el. Nem csoda, hogy hétpecsétes titokként kezeli a technológiát, és lakat alatt őrzi a telepet. Fotózni sem enged a „gombagyárban”, viszont a kifejlett gombákat már szívesen megmutatja.

 

- Szárítás és őrlés után lehet fogyasztani. Gyógyszer ízű, kesernyés, viszont a hatása fantasztikus – büszkélkedik a biotermelő.

 

 

 

 

 

De mit mond a gombáról a szakember?

 

- A gyakorlatomban a legfontosabb tulajdonsága, hogy bármilyen jellegű stresszel szemben erősíti a szervezetet. Így például daganatos betegségek esetén a gyógyszeres, és a kemoterápiás kezelések mellékhatásait rendkívüli mértékben csökkenti, és jobban működik az immunrendszer – magyarázza dr. Sipos Tibor orvos-természetgyógyász.

 

A kiskunfélegyházi Erzsébetnél 2010. novemberben diagnosztizáltak emlődaganatot. Decemberben megműtötték, majd ezt követően kezdte fogyasztani Sándor gombáját.

 

- Az első kemoterápiás kezelés rendkívül megviselt, és ekkor találtam rá az interneten a gombára. Hiszek abban, hogy a rák ma már nem legyőzhetetlen, és tényleg: a következő kemo kezelésnél jelentősen csökkentek a borzalmasan kellemetlen mellékhatások – mondta Erzsébet.

Noszlopy N. Miklós

 

 Ganoderma: A gyógynövények királya

 

A kínaiak évezredek óta kiemelkedő minőségű gyógynövényként tekintenek a Ganordemára. Ez az úgynevezett „első gyógyszer”, amely még hosszútávon történő fogyasztás esetén sem okoz semmilyen mellékhatást. Javítja az állóképességet, fokozza a szervezet öngyógyító képességét és segít abban, hogy megőrizzük egészségünket és hosszú életet élhessünk.

 

A legtöbb betegséget a test működésének felborult egyensúlya okozza, a méreganyagok felhalmozódásának következtében. A Ganoderma jótékony hatása, hogy "orvosi ellenőrzést" végez a szervezetünkben és megtalálja a bujkáló betegségeinket. Ezt követően eltávolítja a méreganyagokat, hogy a test a saját természetes immunredszerével hatásosan gyógyítani tudjon.

 

Klinikai vizsgálatokban bizonyították, hogy két hónap alatt a pecsétviaszgomba-por hatására a cukorbetegek vércukorszintje jelentősen csökkent. Tumorgátló, májvédő és gyulladásgátló hatása is igazolt. A sikeres gombatermesztés lendületet adott Sándornak és más gyógyító gombafajtákkal is kísérletezik. Például a shiitake-vel (illatos gomba), ami rákgyógyító hatású. Valamint a csicsókával, amit viszont a cukorbetegeknek ajánlanak.  


• A POLISZACHARID és a SZERVES GERMÁNIUM erős immunrendszert alakítanak ki. Daganatellenes tulajdonságokkal rendelkeznek; megakadályozzák a belső szervek elváltozásait. Emelik a vérrendszer oxigénszintjét, megsemmisítik az elhalt sejteket és a vízben oldódó méreganyagokat.

• Az ADENOZIN megakadályozza a vérrögök kialakulását, csökkenti a koleszterinszintet és a zsírtartalmat, segíti a vér szabad áramlását, fejleszti az adrenalinmirigy funkcióját, hogy egyensúlyban tartsa a hormonszintet, szabályozza az emésztést és megfelelő állapotban tartja a vér PH szintjét.

• A TERPENOID erősíti az emésztőrendszert és felépíti az antigének által okozott allergiák elleni védelmet. Csökkenti a koleszterinszintet és aktiválja a sejtek atommagját.

• A GANODERIC ESSZENCIA megfiatalítja a szöveteket, optimalizálja a test funkcióit és fiatalságát, legyőzi a bőrbetegségeket és megszépíti a bőrt.


A GOMBATERMESZTŐ ELÉRHETŐSÉGEIT ITT < TALÁLJÁK MEG


 


   

Utoljára frissítve: 2012-09-12 06:44:19

További híreink
Tavaszi gardróbfrissítés: ennek az 5 alapdarabnak ott a helye a te ruhatáradban is!
Végre itt a tavasz, úgyhogy ideje a szekrény mélyére száműzni a télikabátot a sapkával, sállal és kesztyűvel együtt, helyettük pedig jöhetnek a lengébb darabok. Ez pedig ...
2024-03-14 18:05:16, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csomagküldés Európa egyes országaiba
Manapság már egyáltalán nem furcsa, amikor azt halljuk egy ismerőstől, hogy külföldre megy tanulni vagy dolgozni. Függetlenül az életkortól, egyre többen próbálnak szeren...
2024-03-14 17:58:09, Hírek, Környezetünk Bővebben
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>