. Ma Bertold napja van.
Csiga-biga galiba: rendőrkézen a csigagyűjtők
2013-06-03 16:27:34
Csiga-biga galiba: rendőrkézen a csigagyűjtők

Csiga-biga galiba: rendőrkézen a csigagyűjtők

A polgárőrök jelzése alapján fogtak el a rendőrök két férfit, akik méreten aluli csigákat is gyűjtöttek Kecskemét-Katonatelepen – közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Kecskeméti Hírhatárral.

 

 

 

 

 

 

 

 

A rendőrség ügyeletére egy polgárőr tett bejelentést június 3-án reggel 8 óra 45 perckor, hogy két személy méreten aluli csigákat szed össze Katonatelep külterületén. A két férfi felvásárlói engedély hiányában gyűjtött össze eladási szándékkal összesen 2.500 darab csigát, melyek közül ezer darab méreten aluli, azaz 3 centiméternél kisebb átmérőjű csigaházzal rendelkezett. A csigák eszmei értéke két millió forint.

 

A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai is a helyszínre érkeztek, és szakmai segítséget nyújtottak a rendőröknek.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály indított az ügyben eljárás. Természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt B. Benjamin 29 éves, és B. Erik 28 éves kecskeméti lakosokat előállítottak a rendőrségre, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2013-06-03 16:28:28

További híreink
Közlekedés, történet: az egykor volt 68-as villamos
Budapesten 68-as jelzéssel először 1933. november 22-én indult villamos a Keleti pályaudvar és a Mogyoródi út között.
2025-02-09 12:08:29, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Meghalt Feledy Péter
Pár nappal a 82. születésnapja előtt meghalt Feledy Péter televíziós újságíró – írja a Demokrata.
2025-01-27 16:20:33, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Meghalt Marat
Lukáts Andor életem legfontosabb színházi élményének a kaposvári Marat előadásnak a címszereplője volt – Kardos András FB-jegyzete.
2025-01-25 15:35:40, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A kormány tudomásul veszi a főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőre - jelentette be Gulyás Gergely miniszter...
Bővebben >>