. Ma Zsuzsanna napja van.
Csaba testvér: vezéreljen mindenkit a szeretet
2013-09-22 05:41:25
Csaba testvér: vezéreljen mindenkit a szeretet

Csaba testvér: vezéreljen mindenkit a szeretet

Kecskeméten misézett Csaba testvér, azaz Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Mint várható volt, zsúfolásig megtelt szombaton a Nagytemplom a 10 órás mise alatt, melyen a zenei szolgálatot ezúttal a Bethlen Gábor zászlaja alatt éneklő Marosszéki Kodály Gyermekkórus látta el, majd a szentmisét követően rövid koncertet is adtak. Kecskemét városvezetését Mák Kornél alpolgármester képviselte a szertartáson. A perselyezés teljes bevételét „a remény nagykövete”, Csaba testvér kapta meg, hogy erdélyi árvák megsegítésére fordíthassa.

 

A prédikációban Böjte Csaba arról beszélt, hogy szinte elementáris ellenségeskedés, gyűlölködés szít ma ellentétet emberek, és népek között. Ezzel szemben bibliai példákkal igazolta, hogyan épített Jézus közösséget, és hogyan vettek részt hívei a közösség életében.

 

- Jó oda tartozni, ahol szeretet és békesség van. Az összefogás, a szeretet, a fény életet jelent. Ezt kellene a ma emberének is példaként követnie. A széthúzás, az acsarkodás, a másikban való hibakeresés csak széthulláshoz vezet… – mondta Csaba testvér. Aki a középkori Magyarország történelméből vett példákkal igazolta, hogy történelmünkben felemelkedést, jót hozott a békesség, a széthúzást viszont romlást.

 

GYÓGYULJON FÉNYÁGGYAL! KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!

– Tudjam elfogadni a másikat, akármilyen is. Milyen jó lenne, ha így élnének az emberek, ha a szeretet vezérelne mindenkit. Ez a járható út, nincs más út. Erre kellene rábírni a „nagyfiúkat”, azaz a vezetőinket, a politikusokat is.

 

KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ!

 

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2013-09-22 05:42:12

További híreink
Teljes látogatási tilalom a kecskeméti, kalocsai, kiskunfélegyházi kórházakban
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a megyénket is elérő influenzajárvány miatt a Bács-Kiskun Megyei Kórház teljes területére - beleértve a kecskeméti, kiskunfélegyház...
2018-02-14 14:47:40, Hírek, Fókuszban Bővebben
Kecskeméti anyakönyvi hírek: 06. hét/2018
2018. 06. hetében Kecskeméten anyakönyvezett újszülöttek, házasságot kötöttek, és elhunytak névsora a Kecskeméti Hírhatár online hírportálon.
2018-02-14 14:39:19, Hírek, Fókuszban Bővebben
Roncsautókat szállított el a Kecskeméti Városrendészet
Február elején a Városrendészet az alábbi három gépjárművet szállította el közterületről egy - az átmenő forgalmat is zavaró - piros BMW-t a Máriahegy 135. szám elől, egy...
2018-02-14 14:13:36, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Kalocsai SÁNDOR
Rendkívüli élmény volt számomra Csaba testvér miséjén részt venni. Nagyon mélyen belém vésődtek gondolatai, hogy az ellenségeskedés és a gyűlöletszítás nem vezet eredményhez. Jó odatartozni ahol a szeretet és békesség van. Nagyon szeretném, ha az "általunk választott" mai politikusok ezt megértenék, ennek szellemében végeznék munkájukat, mert az ország csak igy tud a haladás útjára lépni
2013-09-22 10:33:08

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy foktői házban 2018. február 3-án 9 óra 15 perc körül holtan találtak egy idős asszonyt, aki a helyszíni és...
Bővebben >>