. Ma Andrea napja van.
Betilthatják a háztáji sertéstartást Kelet-Magyarországon
2019-09-18 13:45:35
Betilthatják a háztáji sertéstartást Kelet-Magyarországon

Betilthatják a háztáji sertéstartást Kelet-Magyarországon

Az Agrárminisztérium azt javasolja, hogy Belgium példáját követve a sertéspestissel fertőzött területen – a tulajdonost kártalanítva – le kellene ölni minden háznál tartott sertést, mert túl nagy kockázatot jelentenek az ágazat egészére, illetve az exportra nézve – tudta meg a Hvg.

 

A minisztériumban megjegyezték azt is, hogy „az állattartók érzelmi kötődésével az általa nevelt állatokhoz, és az ebből fakadó tiltakozással, politikai következményekkel”. Mivel számításaik szerint akár 10 ezer embert is érinthetne az intézkedés, ezért az önkormányzíti választásig minden kommunikációt leállítottak.


Súlyosbító körülményként említik, hogy megnőtt a figyelem a sertéspestis miatt: „egyre nagyobb az érdeklődés a magyar járványhelyzettel kapcsolatban: mind az oknyomozó újságírók részéről, mind a környező olyan országok részéről, ahol házi sertésben is bejelentésre került a betegség, mind az Európai Bizottság auditjai során”.


Megszűnhetnek a háztáji disznóvágások az Észak-Alföldön

 

A titkos kommunikációs terv szerint a választás lezajlása után majd a kártalanítást fogják hangsúlyozni. A döntést annak kihirdetésekor Nagy István agárminiszter jelentené be, majd az ezt követő napokban következhet „több országos főállatorvosi nyilatkozat”. De szükség lesz „a társadalmi hatást kompenzáló intézkedésekre, nem csak állategészségügyi, hanem gazdasági, termelési szempontú nyilatkozatokra” az ágazat további szereplőitől, így a Magyar Nemzeti Agrárkamarától, vágóállat és hús terméktanácstól és más sertéstenyésztő szervezetektől – olvasható az anyagban.

 

A jövőre nézve borúlátóan fogalmaz a minisztérium: „Egyre biztosabbnak tűnik, hogy amíg nem lesz a betegséggel szemben hatásos vakcina”, addig a terjedése a vaddisznó állományban megállíthatatlan. Ezért azt jósolják, hogy a már fertőzött területeken „nagyon hosszú ideig jelen lesz a vírus”.

 

A nagyobb állományoknál, vagyis az állattenyésztésre szakosodott telepeken az utóbbi időben javult a helyzet, mert ezek zártabbak, illetve szigorúbban próbálják betartatni náluk a járványvédelmi intézkedéseket.

 

Szerencse a bajban, hogy mindez már nem érinti Kósa Lajos édesanyját: a 83 éves üzleti zseni még májusban kiszállt a sertésbizniszből.

 

(Forrás: Hvg)

Utoljára frissítve: 2019-09-18 13:58:51

További híreink
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>