. Ma Auguszta napja van.
Bemutató pénteken Kecskeméten - Csongor és Tünde
2015-02-12 10:46:06
Bemutató pénteken Kecskeméten - Csongor és Tünde

Bemutató pénteken Kecskeméten - Csongor és Tünde

Vörösmarty Mihály születésének 215. és halálának 160. évfordulójáról emlékezik meg a kecskeméti Katona József Színház, ahol pénteken mutatják be a romantikus költő Csongor és Tünde című színművét Porogi Dorka rendezésében.

 

 

 

 

* Fotó: MTI / Ujvári Sándor

 

 

"Meglepő volt újraolvasni a magyar irodalomtörténetnek ezt a klasszikussá emelt szövegét, hiszen a maga 19. századi mivoltában is kivételesen és gazdagon sokrétű, titokzatosan elfátyolozott műről van szó" - mondta el az MTI-nek szerdán Porogi Dorka.

A rendező úgy fogalmazott: "nagyon sok mindent sűrített ebbe, a talán legszemélyesebb drámájába Vörösmarty. Van itt minden megesett leányoktól éteri létfilozófiáig, középkorias átokmondástól olvadékonyan romantikus dalig, van benne Shakespeare, van benne Mozart, van benne erotizmus és széphistória, könnyed játék és jambikus komorság".

 

KÉPGALÉRIA ITT >>>


Porogi Dorka szerint a nehézséget, a kihívást, az izgalmat Vörösmarty páratlan erejű költői nyelve jelenti, a legfontosabb feladat cselekvéssé formálni, mai színházi nyelvre fordítani a dráma versbeszédét.

A rendező hangsúlyozta, hogy van aktualitása a Csongor és Tündének, mert szavai szerint "ez a színmű valójában inkább egy monologikus drámai költemény: ha jól figyelünk belső hullámzásaira, egy fiatal és nagyon tiszta lélek vergődését érezhetjük és láthatjuk meg benne".

"A lélek mindenki által megtapasztalt nagy eseményei az, hogy az ember szerelmes lesz vagy, hogy elveszít valakit, ezek azok a tartalmak, amik soha nem évülnek el" - mondta, hozzátéve, hogy "frissen, pontosan, igazul kell megfogalmaznunk ezeket a mi 21. századi színpadi történetünkben, mert annak idején, a maga korában frissen, pontosan, igazul írta meg őket a költő is".

A fiatal rendező 2012-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, azóta szabadúszó. Dolgozott többek között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön. Kecskeméten ez a második rendezése.

Az előadás szereplői közül Csongort a rendező testvére, Porogi Ádám, Balgát Kocsis Pál, Tündét Téby Zita, Ilmát Bognár Gyöngyvér, Mirigyet Decsi Edit és Szemenyei János alakítja.

(MTI)


A magyar irodalmi kánon egyik legcsillogóbb és legtöbbet méltatott gyöngyszeme, a Csongor és Tünde címének hallatán diákok százezrei egyszerre és álmukból felkeltve vágják rá: a romantikus dráma fogalmának legpontosabb definíciója.

 

A kecskeméti előadás azonban tartogat meglepetéseket: nem kisebb dologra vállalkoznak, mint hogy bebizonyítsák, egyik legfontosabb nemzeti drámánk még most is elkoptathatatlan mondanivalóval találhat utat szívünkhöz.

 

A mindenkori Csongorok és Tündék egymáshoz és önmagukhoz vezető útkeresésének történetét írta meg Vörösmarty Mihály a magyar drámairodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb drámájában, melyet Porogi Dorka rendezésében láthatnak.

 

Bemutató: február 13-án, pénteken 19 órakor, a Nagyszínházban.

 

Vörösmarty Mihály

CSONGOR ÉS TÜNDE

színjáték két részben

Csongor - POROGI ÁDÁM

Balga - KOCSIS PÁL

Tünde - TÉBY ZITA

Ilma - BOGNÁR GYÖNGYVÉR

Mirigy - DECSI EDIT és SZEMENYEI JÁNOS

Kurrah - KISS ZOLTÁN

Berreh - GELÁNYI BENCE e.h.

Duzzog - FARKAS ÁDÁM

Ledér - DANYI JUDIT

Rókalány, Pilla, Leányalak - DOBÓ ENIKŐ

Kalmár - HEGEDŰS ZOLTÁN

Fejedelem - FERENCZ BÁLINT

Tudós - KÖRTVÉLYESSY ZSOLT

--------------------------------------------

Díszlet, - és jelmeztervező: Kupás Anna

Dramaturg: Kovács András Ferenc, Németh Virág

Zene: Kónya-Ütő Bence

Súgó: Ba Éva

Ügyelő: Berki Zoltán

Rendezőasszisztens: Vári János

Rendező: Porogi Dorka

Utoljára frissítve: 2015-02-12 10:47:18

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, m...
Bővebben >>