. Ma Emma napja van.
Az idősekért rendeztek jótékonysági bált
2014-04-14 08:36:26
Az idősekért rendeztek jótékonysági bált

Az idősekért rendeztek jótékonysági bált

Negyedik alkalommal rendezték meg a Tiszakécske Város Szociális Otthonáért Közalapítvány jótékonysági bálját április 12-én az Ókécskei Rendezvényházban - tudósított a Kécskei Krónika.

 








A rendezvény elején Zombor Zoltánné, az Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ vezetője köszöntötte a vendégeket, majd diavetítéssel mutatta be az alapítvány eddigi bevételeiből megvalósuló fejlesztéseket és a szervezet által megnyert pályázat részleteit. 

 

Ezt követően az est fővédnöke; Kovács Ernő, a település polgármestere mondott köszöntőt a jelenlévőknek. Beszédében kiemelte a Szociális Otthon felújításának fontosságát, illetve ismertette a munkálatok jelenlegi állását. A köszöntők során elhangzott, hogy a jótékonysági bál az eltelt négy esztendő során egyre nagyobb népszerűségre tett szert a tiszakécskeiek körében, hiszen még kezdetben mintegy százan, idén már több mint kétszázan vettek részt az eseményen. A bálozók pénzbeli és tárgyi adományaikkal segítették az alapítvány célját, ami nem más, mint a helyi idősek otthonában élők gondozási körülményeinek javítása.

 

A bál eseményeinek palettáját két nyitótánc is színesítette. Fellépet a tiszakécskei Zafira Dance Team, továbbá már hagyományosan a Szociális Otthon dolgozóinak csoportja, akik az Apáca show című film zenéjére mutattak be táncprodukciót. Az est többi részében mindenki táncra perdülhetett, a muzsikáról Belicza András zenekara gondoskodott.

 

A hajnalig tartó alapítványi bál szervezésében és megvalósításában az intézmény összes dolgozója (a konyhásoktól, az irodistákon át, a gondozónőkig) részt vett.

 

szöveg: Sánta László

fotók: Csikós János

 

KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ!

Utoljára frissítve: 2014-04-14 08:37:15

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>