. Ma Emma napja van.
Augusztus 20. - Ünnepi megemlékezés Kecskeméten
2016-08-22 02:36:04
Augusztus 20. - Ünnepi megemlékezés Kecskeméten

Augusztus 20. - Ünnepi megemlékezés Kecskeméten

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Nagytemplom mögött álló Szent István szobornál köszöntötték a kecskemétiek augusztus 20-át, államalapításunk és az új kenyér ünnepét. Az esemény egyben a Magyarok Kenyere Ünnep Bács-Kiskun megyei rendezvénye is volt.

 


Az ünnepség kezdetével egy időben a Kecskeméti Huszár Bandérium látványos őrségváltást tartott a Kossuth szobornál, miközben a Szent István szobornál felállított színpadon Bunyik Tamás szavalta el Reményik Sándor: Mindennapi kenyér című költeményét. Ezt követően Hörcsök Imre önkormányzati képviselő, az Értékmegőrzési Bizottság elnöke mondott beszédet a város augusztus 20-ai ünnepi megemlékezésén.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!


Hörcsök Imre beszéde után a 14 éves hangszeres szólista, Ádám Blanka koncertjét hallhatta a közönség. Blanka citerájával népdalválogatást adott elő.

Mivel az ünnepség egyben a Magyarok Kenyere Ünnep Bács-Kiskun megyei rendezvénye is volt, beszédet mondott Csanády Lajos, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének alelnöke is.

Ezt követően Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára hirdette ki az idei pékverseny eredményét. A „Kecskemét legjobb kenyere" díjat a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Kft. érdemelte ki, „Bajor rozskenyerével".

A díjátadást követően Varga Nándor református lelkész, Feczák László görög katolikus szervezőlelkész, Hulej Enikő evangélikus lelkész, valamint Tóth Tibor római katolikus plébános áldotta, és szentelte meg az új kenyeret, amelyet Hörcsök Imre szegett meg, illetve szelt fel, és amelyből a jelenlevők mindegyikének jutott egy-egy falat.

Az augusztus 20-i ünnepi rendezvényen a Fejedelmi Pékség Kft. „Bajor rozskenyerét" áldották, szegték meg és osztották szét.

Az ünnepség a Szent István szobor megkoszorúzásával zárult.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>