. Ma Emma napja van.
A Népmese Napja a Pálmácska Óvodában
2014-09-30 18:55:26
A Népmese Napja a Pálmácska Óvodában

A Népmese Napja a Pálmácska Óvodában

Hagyományt teremtettek idén a Kecskeméti Református Pálmácska Óvodában a Magyar Népmese Napján. Benedek Elek meseíró 155. születésnapján az óvodások közösen hallgatták meg az óvó nénik által elmondott magyar népmeséket.







A Magyar Népmese Napjának megünneplésére csoportonként indultak el a tornateremben kialakított mesebirodalomba, a Magyar népmesék című sorozat már jól ismert dallamára az óvodások. A csoportot óvó néni kísérte furulyaszóval. A mesebirodalomban azután egy népviseletbe öltözött óvó néni meséje nyitja meg a Magyar Népmese Napját. A gyerekek három mesét hallgattak meg.

 

IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETI A KÉPGALÉRIÁT!

 

- Pedagógiai programunk, és az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” című program is kiemelten kezeli a mesét – mondta a hagyományteremtő eseményről Simon Andrásné igazgató. - A hozzánk járó gyerekek mindennap hallgatnak mesét, amelynek szeretete közel áll hozzájuk. Sajnos azonban rohanó világunkban egyre kisebb a tere az igazi, tiszta forrásból származó, élőszóval elmesélt népmesének. Ezért arra gondoltunk, hogy ha rövid időre is, de a Magyar Népmese Napján visszaforgatjuk az idő kerekét és idevarázsoljuk óvodánkba azt a parányi miliőt, ahol nincsen más, csak a mese teremtő ereje. A mesemondó hangja által megidézet világ és valami, amit az együttlét, a közös mesehallgatás idéz elő. A varázslat, amely szinte kézzel fogható, és akkor újra elindul a képzelet fogaskereke. Kinyílik a fantázia birodalmának ajtaja a fejekben és mindenki egyszerre lép át rajta…

 

Egyszer volt, hol nem volt…


Utoljára frissítve: 2014-09-30 18:58:23

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>