. Ma Auguszta napja van.
A Megyei Diákolimpia díjátadóját tartották a Kodály Iskolában
2017-01-30 16:28:54
A Megyei Diákolimpia díjátadóját tartották a Kodály Iskolában

A Megyei Diákolimpia díjátadóját tartották a Kodály Iskolában

Az elmúlt tanévben is szépen szerepeltek Bács-Kiskun megye diákjai a Diákolimpiai versenyeken. Az országos döntőkön 117 tanuló állhatott dobogóra. Így a megyék eredményességi rangsorában Bács-Kiskun megye az előkelő 4. helyezést érte el.

 

ITT MEGTEKINTHETIK A KÉPGALÉRIÁT!

 

 

A megyei díjátadó ünnepségnek a kecskeméti Kodály iskola díszterme adott otthont. A díjazottak színpadra szólítása előtt, az iskola Miraculum Gyermekkórusa, valamint a 12. évfolyamos néptáncos növendékek műsorát tekinthették meg a vendégek.

 

Az Országos Diákolimpiai Versenyeken csapatban és egyénileg is rendkívül eredményesek voltak a diákok az elmúlt tanévben. A jól szereplő tanulók mellett az őket felkészítő tanárok munkáját is elismerték az eseményen.

 

Zsámboki Anna, a Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke beszédében kiemelte, hogy megyénkben nagy hagyományai vannak a diáksportnak, különösen nagy figyelmet fordítanak a diákversenyekre, a tehetséggondozásra, a minőségi iskolai testnevelésre, és az egészségfejlesztésre.

Utoljára frissítve: 2017-01-30 16:30:45

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>