. Ma Auguszta napja van.
A Kecskeméti Főiskola járműve is ott lesz a Formula Student Hungary versenyen
2014-08-14 13:58:54
A Kecskeméti Főiskola járműve is ott lesz a Formula Student Hungary versenyen

A Kecskeméti Főiskola járműve is ott lesz a Formula Student Hungary versenyen

14 ország 44 csapata között ott lesz a Kecskeméti Főiskola csapata is a Formula Student Hungary versenyén Győrben. Az általuk tervezett és épített versenyautó a tavalyi versenyen rossz időjárási körülmények között 3,97 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra, de már tavaly is „benne volt” a 3,2 másodperces eredmény. Az azóta eltelt időben jó néhány fejlesztést végrehajtott a csapat, így joggal remélhetik, hogy mind másodpercekben, mind helyezésben jobban teljesítenek majd.

 

 

 

Tavaly az egyetemisták, főiskolások versenyautó-építő versenyét hat helyszínen rendezték meg Európában. Győr 2010-ben csatlakozott a versenysorozathoz. A Formula Student alapvetően egy konstruktőri verseny, ahol a hallgatók feladata egy versenyautó-prototípus megtervezése, legyártása és menedzselése.  Az augusztus 21-e és 24-e között sorra kerülő verseny az ún. statikus számokkal kezdődik, amikor is a csapatok bemutatják a jármű dokumentációját, a mérnöki és az üzleti terveket, a költségvetést.  

 

Az ún. dinamikus versenyszámokban „meg is mozdulnak” a járművek: a gyorsulás mérése mellett a futómű egy  nyolcas alakú pályán vizsgázik, továbbá  van egy rajt-cél jellegű sprintversenyszám, végül pedig 22 km-t kell megtenni versenysebességgel.  

 

A KEFO Motorsport, a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának gépész- és járműmérnök, mérnökinformatikus és műszaki menedzser hallgatókból álló csapata 2012-ben indult először saját tervezésű és építésű járművel. A több mint 40 nevező csapat közül a gyorsulás kategóriában érték el a legjobb eredményt. 3,97 másodperces teljesítménnyel a 13. helyen végeztek megelőzve nagy múltú csapatokat. Az összesítésben pedig a 18. helyen zártak.

 

 

- A KEFO Motorsport csapat az idei versenyen a tavalyi jármű továbbfejlesztett változatával indul, de ezzel párhuzamosan már egy éve elkezdték egy új autó tervezését, amellyel a 2015-ös versenyen szeretnének előrukkolni. Ha összeszámoljuk, hogy mennyit dolgoztunk a fejlesztésekkel és az új jármű tervezésével, csapatszinten – 25 fős a csapat – könnyedén kijön legalább 150 ezer munkaóra – hangsúlyozza Simon Norbert csapatmenedzser. Majdnem olyan, mintha egy munkahelyen dolgoznánk.

 

A járműbe saját fejlesztésű új szívórendszert és telemetria rendszert építettünk be, javítottunk az ergonómián, csökkentettünk az autó tömegén és lecseréltük a motorvezérlőt – magyarázza a fejlesztéseket Kis Dávid csapatkapitány.  Hozzávetőlegesen 2 millió Ft-ot fordítottunk most a járműre, és ehhez jön még a szponzorok nem pénzbeli segítsége a kivitelezésben. Ez nagyon kis összeg, hiszen ha nem is hivatalos adatként, de úgy tudjuk, némelyik   csapat  akár ennek a százszorosát is elköltheti.

 

A Kecskeméti Főiskola a BME és a Széchenyi István Egyetem csapataival együtt képviseli a magyar színeket a versenyen az erős nemzetközi mezőnyben.  Az érdeklődést jól jelzi, hogy a regisztrációs lehetőség megnyitásakor nem egészen 3 mp alatt telt be a 44 hely. A kecskeméti főiskolások úgy érzik, mindent megtettek a sikerért és abban bíznak, hogy sikerül jobb eredményt elérniük, mint tavaly.

 

Kecskemét, mint kiemelt járműipari központ is jelen lesz a versenyen. A járműipari növekedési térségek találkozóján a várost Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester és dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora képviseli.

Utoljára frissítve: 2014-08-14 13:59:23

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
Új dolgokat próbálna ki? Íme, pár tipp, hogy levetkőzze félelmeit!
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, valami különlegesebbre vágyik? Akkor itt az ideje, hogy új dolgo...
2024-03-21 16:12:18, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, m...
Bővebben >>