. Ma Auguszta napja van.
A Jobbik magyarázatot vár Kecskeméten a „Bányai-ügyben”
2015-05-07 21:37:09
A Jobbik magyarázatot vár Kecskeméten a „Bányai-ügyben”

A Jobbik magyarázatot vár Kecskeméten a „Bányai-ügyben”

A Bányai Júlia Gimnázium helyzete címmel tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Jobbik Kecskeméti Alapszervezete. A tájékoztatón Radics Tivadar, és S. Csontos Ottó kecskeméti önkormányzati képviselők (JOBBIK) fejtették ki álláspontjukat a Bányai Júlia Gimnázium igazgatói pályázatával kapcsolatban.

 

 

 

 

 

Épp egy hete utasította el Kecskemét közgyűlésén Dr. Lukács Lajos pályázatát a Fidesz-KDNP frakció, tartózkodás formájában, melyet érdemben azóta sem indokolt – mondta bevezetőjében Radics Tivadar. Hozzátette, hogy véleménye szerint Dr. Lukács Lajos igazgató szakmai hozzáértéséhez nem férhet kétség. Ismert, hogy 22 éve vezeti az iskolát eredményesen, eközben a Bányai Júlia Gimnázium Bács-Kiskun megye legjobb gimnáziuma lett, emellett a 21. legjobb magyar vidéki középiskola. Diákjaik nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelnek.

 

Az iskolához köthető pedagógusok, diákok, öregdiákok, szülők egyaránt fel vannak háborodva – folytatta a jobbikos várospolitikus. – Ezt jól példázza, hogy az általuk szervezett keddi villámcsődületen mintegy háromszázan nyilvánították ki felháborodásukat a közgyűlés döntésével kapcsolatban, illetve támogatásukat az igazgató úr felé. A Dr. Lukács Lajost támogató facebook oldalt pedig már több, mint 2300-an lájkolták.”


* A Megvédjük a Bányait Facebook-csoport flashmobjának résztvevői Kecskeméten május 5-én. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

 

A Jobbik szerint nagyon sok embert érdekel Kecskeméten, miért döntött így a Fidesz-KDNP frakció. Azt szeretnék, ha – úgymond - valódi indoklást, magyarázatot adna a kormánypárt kecskeméti vezetése a döntésről. Úgy gondolja Radics Tivadar, és S. Csontos Ottó, hogy a Bányai Júlia Gimnázium tanáraihoz és diákjaihoz is méltatlan az a magyarázkodás, miszerint nem demokratikus, ha az igazgatói poszttal kapcsolatban csupán egy emberről szavazhatnak. Hozzátették, hogy mások is benyújthattak volna pályázatot. Emlékeztettek arra is, hogy a közgyűlés döntése óta a tantestület egyhangúlag támogatta Dr. Lukács Lajos kinevezését.

 

„Természetesen képviselőtársammal támogattuk a közgyűlési szavazáson az igazgató urat, és értetlenül állunk a jelenség előtt. Érdemi magyarázatot várunk a kecskeméti Fidesz-KDNP képviselőitől döntésük indoklásával kapcsolatban. Ugyanis magyarázkodásuk súlyos kérdéseket vet fel mind bennünk, mind a bányais diákokban, mind pedig a kecskeméti közéletben” – szögezték le a jobbikos önkormányzati képviselők.

 

Háttér:

A kecskeméti önkormányzat Fidesz-KDNP többsége tartózkodott a szavazás során múlt csütörtökön a kecskeméti képviselő-testület ülésén, amikor arról kellett szavazni, hogy az önkormányzat támogatja-e, hogy a Klik további öt évre a jelenlegi igazgatót nevezze ki. A tartózkodásnak egyébként nincs jelentősége, mivel az egyedüliként pályázó dr. Lukács Lajos kinevezéséről nem a kecskeméti önkormányzat, hanem a Klik fog majd dönteni. Az ellenzéki képviselők igennel szavaztak.

 

Takács Valentina, a kecskeméti önkormányzat sajtószóvivője a Népszabadság kérdésére a következőket nyilatkozta a történteket követően: a városházi többség azért tartózkodott, mert úgy gondolják, demokratikusabb volna, ha több jelölt közül lehetne választani. A tartózkodás nem Lukács Lajos személye ellen irányult, hanem arra, hogy más is kapjon lehetőséget. Az újságírónak arra a kérdésére, ha így gondolták, miért írták az előterjesztésbe, hogy támogatják a jelenlegi igazgatót, a szóvivő azt mondta: az előterjesztés egy formális aktus, a döntés hordozta a testületi többség véleményét. A Népszabadság kérdésére a szóvivő elmondta: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nem volt jelen a szavazáson, de városvezetőként az a véleménye, hogy másnak is lehetőséget kellene adni, hogy megméresse magát. Takács Valentina emlékeztetett rá: a Kliknek nem kötelező elfogadni az önkormányzat álláspontját.

Utoljára frissítve: 2015-05-07 21:40:44

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>