. Ma Emma napja van.
A hétfői vihar katasztrófavédelmi mérlege
2014-07-09 12:21:59
A hétfői vihar katasztrófavédelmi mérlege

A hétfői vihar katasztrófavédelmi mérlege

Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem Bács-Kiskun megyei műveletirányítási központjába 46 műszaki mentéssel és 4 tűzesettel kapcsolatos állampolgári bejelentés érkezett – közölte Kovács Andrea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

 

 

 

 

 

 

Kunszentmiklóson, a Kálvin téren egy huszonnégy lakásos társasház mellett egy felújítási munkákat végző munkagép árokásás közben, kedden délelőtt átvágott egy 110 milliméteres gázvezetéket. A kunszentmiklósi önkormányzati tűzoltók és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat háromszáz méteres körzetben lezárta a környéket, kiürítették a lakóházakat és a környező épületeket, leállították a forgalmat és biztosították a helyreállítási munkálatokat. Az intézkedés ötvenöt embert érintett. A gázszolgáltatást 12 óra 30 perctől szüneteltették a településen, majd a szivárgás megszüntetését követően 13 óra 10 perckor a gázszolgáltatás Kunszentmiklóson helyreállt.

 

Hartán, kedden, nem sokkal dél előtt egy 900 négyzetméter alapterületű téglafalazatú, fa födémes, nádtetős szerkezetű, állatok tartására szolgáló épület tetőszerkezete gyulladt ki villámcsapás következtében. A hodályban lévő állatokat áttereltek egy szomszédos épületbe. A kalocsai, kiskőrösi, dunaújvárosi és solti hivatásos tűzoltók hat darab vízsugárral és két erőgép alkalmazásával oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt. A helyszínre vonul a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is.

 

Fülöpszállás külterületén, az 52-es főút 31-es kilométer szelvényénél két személygépjárműbe egy tehergépjármű ütközött tegnap délelőtt. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A szabadszállási önkormányzati tűzoltók az egyik gépjárművet áramtalanították és a szalagkorlátról leemelték, majd a helyszínt a rendőrségnek átadták.

 

Kedden a kora délutáni órákban a kecskeméti hivatásos tűzoltókat Kecskemét, Mária hegyhez riasztották, ahol egy melléképület égett. A tűzoltók három vízsugár alkalmazásával oltották el a tüzet. Személyi sérülés nem történt.

 

Az elmúlt 24 órában összesen 2 esetben riasztották Bács-Kiskun megye tűzoltóit szabadtéri száraz növényzet tüzéhez. A kiérkező tűzoltók a lángokat gyorsan felszámolták. Személyi sérülés nem történt.

 

Kedden a vihar következtében összesen 44 esetben kérték Bács-Kiskun megye tűzoltó egységeinek segítségét kidőlt fák, letört nagyméretű faágak és nagy mennyiségű csapadékvíz eltávolításához. Egyik esetnél sem történt személyi sérülés.

Utoljára frissítve: 2014-07-09 12:22:42

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>