. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A férfit megverték, a nőt megerőszakolták Jánoshalmán
2012-07-20 08:45:06
A férfit megverték, a nőt megerőszakolták Jánoshalmán

A férfit megverték, a nőt megerőszakolták Jánoshalmán

Megtámadtak egy német házaspárt jánoshalmi tanyájukban. A három támadó a férfit megverte, a feleségét pedig egyikük megerőszakolta. A rendőrök néhány órán belül elfogtak a három tettes közül kettőt, egyet pedig – őt is beazonosították már - még keresnek.

 



 

* A fotó illusztráció

 

 

 

- Csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt indult eljárás három jánoshalmi férfi ellen, akiket a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság rendőrei néhány óra alatt elfogtak. A brutális elkövetők közül ketten őrizetbe kerültek, harmadik társukat keressük – mondta el a részleteket Nyíkos Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

 

Szerda (július 18-án) éjszaka ismeretlen tettesek Jánoshalma Külterületén, egy német házaspár tanyájánál a hazaérkező 57 éves férfit azzal az ürüggyel állították meg a kapuban, hogy cigarettát kérjenek tőle. A férfi jelezte, hogy nem dohányzik, mire a tettesek már a nála lévő pénzt követelték, majd azonnal ütlegelni kezdték. A megtámadott férfi bemenekült a tanyája udvarára, de a három tettes oda is utána ment, és tovább bántalmazták.

 

A sértett kiabálására 48 éves felesége a segítségére sietett, de őt is megütötték. Majd a támadás elől a tanya fürdőszobájába menekülő asszonyt az egyik támadó követte, ott lefogta és a nő akarata ellenére erőszakkal közösült vele.

 

A megvert német férfi arccsonttörést szenvedett, de nem csak őt, hanem a nőt is kórházba szállították sérüléseik miatt. A három ismeretlen férfi a tanyából készpénzt, mobiltelefont és egy laptopot vitt el. Az anyagi kár közel 500 ezer forint.

 

- A rendőrséget a sértett házaspár szomszédja értesítette – folytatta Nyíkos Tamás. - A helyszínen hagyott nyomok alapján, valamint az adatgyűjtés eredményeként a járőrök Jánoshalma külterületén egy hátrahagyott személygépkocsit találtak, amelynek típusa megegyezett a bűncselekmény helyszínének közelében látott autóéval. A széleskörű adatgyűjtés sikerrel járt, hiszen a kiskunhalasi rendőröknek sikerült beazonosítani azokat a személyeket, akik ezt az autót használták. A három elkövető közül csütörtök reggelre sikerült elfogni kettőt, egy 37 éves és egy 21 éves férfit, apát és fiát.

 

A két gyanúsított közül a fiatalabb férfi beismerő vallomást Tett. Megjelölve harmadik társukat egy szintén jánoshalmi 31 éves férfit, akit jelenleg elfogató parancs kibocsátása mellett keres a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság.

 

Az elfogott gyanúsítottakat a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.

 

Utoljára frissítve: 2012-07-20 08:47:20

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>