. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének közleménye a magyar-szerb határ lezárásáról
2015-06-18 16:14:08
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének közleménye a magyar-szerb határ lezárásáról

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének közleménye a magyar-szerb határ lezárásáról

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rideg László 2015. június 18-i sajtótájékoztatóján üdvözölte a magyar-szerb határ lezárására vonatkozó kormányzati döntést.










Elmondta, hogy a térségben 2011 óta gyorsuló ütemben folyamatosan növekszik a bevándorlók száma, és idén eddig már többen lépték át a határt, mint tavaly egész évben. A menekültkérelmezők jellemzően afgán, pakisztáni és iraki migránsok, azonban az utóbbi időszakban megnövekedett az afrikai térségből érkezők száma. Gyakori az olyan migránsok elfogása is, akikkel szemben korábban a szerb hatóságok illegális beutazás és tartózkodás miatt már eljártak, de kitoloncolásuk (Macedónia irányába történő visszaadásuk vagy hazautaztatásuk) nem volt sikeres.

 

Jelenleg kijelenthető, hogy a nyugat-balkáni régióban tartózkodó illegális migránsok döntő többsége Magyarországon, azon belül a szerb-magyar államhatáron keresztül kíván eljutni az Európai Unióba. Az érintett 175 kilométer hosszú határszakaszból 113 kilométer található Bács-Kiskun megye területén.

 

A megye lakosságát aggodalommal tölti el a kialakult helyzet, hallják és tapasztalják, hogy egyre több megélhetési bevándorló érkezik. Tartanak tőle, hogy növekvő számú bevándorlóból egyre többen maradnak itt, akiknek a sorsa bizonytalan. Egyre többen kérdezik, hogy az itt maradók milyen munkát fognak kapni? Sokan félnek attól, hogy ők vagy családtagjuk elveszítheti a munkáját. Ha pedig nem jutnak munkához a bevándorlók, akkor miből fognak megélni? Sajnos a tapasztalatok szerint ilyenkor növekszik a bűnözés is.

 

Jogos az emberek kérdése, hogy mit teszünk a probléma kezelése érdekében, mert tovább nem várhatunk.

 

Cselekedni kell, és ezzel kapcsolatban a kormány felelős döntést hozott tegnap. Európa más országai is egyre szigorúbb lépéseket tesznek. Ausztria, Németország és Franciaország lezárja a belső határait a bevándorlók előtt. Ausztria és Németország 15 ezer bevándorló Magyarországra történő visszaküldéséről döntött. A hónap végig a 60 ezret is meghaladhatja a hazánkba érkező illegális bevándorlók száma, amelyet már nem leszünk képesek befogadni.


Utoljára frissítve: 2015-06-18 16:14:40

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mutatunk pár hasznos tanfolyamot, ha szeretnél szerezni egy új szakmát!
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sarkall bennünket, hogy váltsunk. De mit érdemes tanulni? Mily...
2024-04-09 19:01:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>